Ne a gyerek előtt? Így mutass példát a netezésből!

| Olvasási idő: 6 perc

Hajlamosak vagyunk a gyerektől szigorúbban számon kérni dolgokat, mint magunktól. Gondolok mondjuk az édességfogyasztásra vagy bármilyen addiktív cuccra, vagy arra, hogy a házi feladat el nem készítése főbenjáró lehet olyan családoknál is, ahol egy rakás felnőtt a saját feladatait vidáman halogatja vagy ignorálja. Vagy beszéljünk a csúnya szavak használatáról, az ígéret szép szó… kezdetűekről? Vagy akár a netezésről.

„A gyerek nem akart egy időben az apjához menni, azt mondta, úgyis csak a telefonját nyomkodja, rá meg nem is figyel. Aztán volt egy korszak, amikor mindegy volt, mert a gyerek is a telefonját nyomkodta, az apja is… de elvoltak egymás mellett. Aztán most, hogy majdnem felnőtt, találtak közös érdeklődési területet megint, de egy időben majd felrobbantam ettől, mert szidta az apját, majd elmerült a telefonjába és átnézett rajtam…”- mesélte egy elvált anya, aki otthon is elég sokat harcolt a kölyökkel a netezésmennyiség miatt, állítva, hogy ő otthon sose, főleg nem buliból, eleget ül ő a gép előtt napközben az irodában.

„A tesómmal szoktunk olyan játékot játszani, amiben két figurát kell mozgatni, meg ő tudja, hogy kell rendesen kilépni, és a trükkös lépéseket is ő tudja csak. Tudok egyedül is játszani, de vele jobb. Apával meg nézünk vicces videókat, amikor valaki elesik, beborul az autójával vagy beleesik ruhástul a medencébe, jókat rötyögünk rajta. Meg nézünk sportot, azóta tudom, mi a különbség a taekwon-do meg a kung-fu közt. Anyával meg felvettük a kutyát, ami a körhinta alatt rohangált május elsején, és kaptunk sok lájkot rá…” – sorolta az én gyerekem valamelyik nap valami ismerősnek, ám korántsem ilyen ideális a kép, sajna. Én ugyanis nem vagyok például olyan fegyelmezett, mint egy cégvezető ismerős, aki szigorúan csak akkor ül gép elé komolyabb meló céljából, ha a hároméves kislánya már megbízhatóan alszik. A telefonon jövő sürgős e-maileket azért bevallottan olvassa korábban is.

Ne a gyerek előtt? Így mutass példát a netezésből!

Amikor a gyerekeim egy időben (csúnya, lucskos, hideg időben, tegyük hozzá) elkezdtek a gépre ragadni, teljes délelőttöket videoklip-bámulással, minecraftozással vagy lövöldözős-egérkergetős, jobb esetben farmos vagy logikai játékokkal tölteni, akkor az első üvöltözős kikapcsolások után mélyen magamba néztem: mit is mutatok én? Bár az otthoni időm nagy részét offline tevékenység (főzés, takarítás, vasalás, miegymás) tölti ki, egy időben magam is berohangáltam két fázis közt a géphez, igaz, én nem minecraftoztam vagy lövöldöztem, de elég sok valójában érdektelen vagy huszadrangú dolgot olvastam hírportálokon, ostoba vitákba keveredtem vadidegenekkel általam kedvelt fórumokon, vagy okés, néztem macskás videókat a fészen (horror!), amit úgy összefoglalva időel..nak, na, tudjátok minek neveznek a szakértők.

Egyszerre nem sok időt, ezért nem fogtam gyanút, de mi tagadás összeadva nem volt már az olyan kevés, és erre még pakolódtak a valódi netes intéznivalók: az online melók, a valóban fontos emberekkel történő online kapcsolattartás, az online intéznivalók (ügyfélkapu, netes bankolás, nyári üdülések, programok kiválasztása és hasonlók), vagy az egyszerű gépes karbantartások, mint a fotók rendszerezése és letöltése, szoftverfrissítés meg hasonlók. Szegény kölyök, mindebből csak annyit látott, anya megint képernyőt bámul vagy szorgosan pötyög, miért ne tehetném én is, na nem kis apró részletekben, hanem zusammen egyszerre, három órán át, amíg jóanyám el nem kezd üvölteni, hogy takarodjak a gép elől… mivel ő maga akarna odaülni. Pár év és ezért keményen kiröhög majd, igaz, addigra úgyis lesz saját gépe, viszont az intő szavaim leperegnek róla, mivel máshol is elhangzott már: a szülői szöveg lepattan, a példa azonban marad, akár úgy, hogy ő is hasonlóan, akár úgy, hogy csak a szöges ellentettjét hajlandó megcsinálni. Ha nem netfüggőt vagy netes remetét akartam nevelni, akkor bizony lépni kellett.

Ne a gyerek előtt? Így mutass példát a netezésből!

A fiatalabbakkal könnyebb: egyrészt elmúlt a hideg, csúnya, lucskos idő, ezért a kerti tollas vagy foci mindent visz, főleg ha van partner hozzá, tehát vagy mi szülők, vagy valami cimbora, lehetőleg olyasvalaki, aki a legót vagy a lasztit többre értékeli annál, minthogy kipróbálják közösen a legújabb elsajátítható piszkos trükköt a GTA-ban. Egy kamasz már nehezebb ügy, őt bizony sok esetben csak fizikailag lehet kimozdítani, ha nincs valami ráolvasható kötelezettsége, tehát muszáj kirándulni, általa választott programra, sportfoglalkozásra menni, mert akár van nála haver, akár egyedül ül itthon, ő nagy százalékban valószínűleg netezni fog.

Még a kirándulás, nyaralás se biztos. „Van wifi?” – harsan a kórus kora reggel vagy mondjuk ebéd utáni punnyadás közben. Ha nincs, leszerelhetem őket azzal, hogy a mobilnet erősen korlátos dolog… Amíg a nagyobbik szakértőm a kezébe nem veszi a szigorúan céges masinát, majd fölényes arccal kijelenti: „Anya, még rengeteg kereted van a limitig. Ígérem, észre se veszed, de amíg lemegyünk reggelizni, nézhetek Pamkutyát? Naaaaaa!”

Mit mondjon erre a szülő, aki a múltkori rekordhosszú szülői értekezleten stikában híreket olvasott ugyanezen telefonon? Nézzél lányom, Pamkutyát… ha megígéred, hogy engeded a tesódat játszani a tableteden lévő szerinted dedós játékkal hazafelé a kocsiban, mert ha még egyszer meghallom azt, hogy „ott vagyunk már?” és a szokásos hátsó üléses bokszmeccset is élveznem kell, akkor esküszöm, felveszem telefonnal az egész műsort, majd felrakom valami gyerekszakértői portálra elrettentő példaként, így néz ki a netről lekapcsolt, digitális, félrenevelt, elromlott offline üzemmódba kapcsolt gyerek.

Vica

Olvass további cikkeket hasonló témában!

A szerző további írásai