Egy játék – legyen az társasjáték vagy videojáték - mindenki által egyformán játszható legyen, a szabályokat be kell tartani. Ugyanakkor a játék közben nem áll senki sem a játékos háta mögött, hogy ezt ellenőrizze. Megesik, hogy csak a játékos hozzáállásán múlik, betartja-e szabályokat, de az is előfordul, hogy a játékfejlesztők a játékélmény részének tekintik a csalást. A csalás viszont ritkán jár következmények nélkül. Ismerd meg, hogy a játékok készítői milyen sajátos módon leckéztetik meg azokat, akik csalásra adják a fejüket.
A videojátékokban többféle módon lehet csalni. A legelterjedtebb mód a „titkos” parancs vagy kód, amely segítségével könnyíthetünk a feltételeinken pl. az örök élet vagy a végtelen pénzforrás. Az egyénileg vihető játékokba a fejlesztők olykor tudatosan adnak lehetőséget a csalásokra, ezek a cheat-ek, olykor pedig programozási hiba (bug) teremti meg a csalási lehetőséget. Viszont multiplayer játékokban, főként a játékélmény miatt, a csalást szigorúan büntetik.
Azokban a videojátékokban, amelyekben nagy tanulási és fejlődési ívet lehet bejárni, a játék egy adott pálya vagy küldetés végeztével ad visszajelzést a játékosnak. Mintha „osztályzatot” kapna. Így volt ez a Heroes of Might and Magic stratágiai játék egy korábbi részében is, ahol a küldetés végeztével kaptunk minősítést a taktikai harcászatban nyújtott teljesítményünkre. Minél jobb eredményt ért el valaki, a titulus annál hízelgőbb volt, kivéve, ha túl jól teljesítettünk. Ha ugyanis a játék érzékelte a csalást, akkor a „CSALÓ” titulust kaptuk, ami nem túl nagy dicsőség. Nem érte meg csalni.
Az egyik leggyakoribb csalás, amivel a játékosok élnek a videojátékokban, az a felhasználható pénz gyors megszerzése „tisztességtelen eszközökkel”. A Sim City 2000 stratégiai játékban is használható egy olyan kód, amellyel azonnal nagy mennyiségű pénzre tehet szert a játékos. Ám, ha ezt többször egymás után használja, akkor a játék ezt a nagy összeget kölcsönként értelmezi, amire 25%-os kamatot számol fel. Innentől pedig a játék egy adósság szimulátorhoz válik hasonlatossá. Nem érte meg csalni.
Mivel a csalók elrontanák a többi játékos számára a játékot, az online játékokban bevett gyakorlat, hogyha valaki csaláshoz folyamodik és így tesz szert behozhatatlan előnyre a versenytársaihoz képest, akkor kitiltják az adott játékból, letiltják az adott csoportból, szerverről stb. Ám a Rocksteady játékfejlesztő csapata a Max Payne 3 játékban ennél is tovább ment. A csaláson kapott játékosokat egyszerűen átterelték egy olyan csoportba, ahol a többi csaló is volt, így az előny helyett egy olyan csatatéren találták magukat, ahol mindenki más is csal. Mivel a csalók első számú célja a könnyű győzelem, és mások megalázása, ez a készítők részéről, mondhatni, költői igazságszolgáltatás volt. Nem érte meg csalni.
A The Legend of Zelda: Link’s awakening videojátékban (sok játékhoz hasonlóan) a játékban meg kell vásárolni a használati eszközök egy részét. Ha a boltban a játékos elvesz valamit, a boltos rászól, hogy fizesse ki, és nem is engedi távozni a játékost fizetés nélkül. Ugyanakkor, ha a játékos úgy dönt, megpróbálhatja kijátszani a boltost, és amikor nem figyel, fizetés nélkül távozni. Ha ezt megteszi, a videojáték az önmaga által választott játékos nevet átírja és innentől mindenki „tolvajként” fogja megszólítani, és másképp is bánnak vele. Ennek a legszélsőségesebb példája, hogyha később bármikor visszatér abba boltba, ahonnan lopott, a boltos egyből lesújt rá egyfajta varázslattal és vége a játéknak. Nem érte meg csalni.
Néhány videojátékban a játékos kedvére csalhat, nincs szankcionálás, mert a fejlesztők úgy gondolják, hogy a játékos így legfeljebb a saját játékélményét rontja el. Arra is van bőven példa, hogy a videojáték figyelmezteti a játékost, hogy detektálta a csalást és ez következményekkel jár: semlegesíti a csalást, szinte teljesíthetetlenül nehézzé válik a játék, netán limitálja a játékban elérhető eredményeket. Tehát a videojátékokban, ahogyan az életben is, meg lehet próbálkozni a csalással, de nem éri meg.