A gyerek rákattant a K-popra, és lassan én is függő leszek

Virtuális térben nincs fizikai távolság. A net algoritmusai pedig könnyen sodorhatnak utunkba olyasmiket, amiknek magunktól sosem mentünk volna utána. Vegyük szemügyre a jelenség jó oldalát – amikor a gyerek természetes kíváncsiságból valami olyan pozitív újdonságra talál rá, aminek azelőtt a létezéséről se tudott - nem egyszer velünk együtt.

„Fogalmam sem volt, mi ez az egész, amíg a lányom nem kattant rá, de most már elmondhatom, lassan én is függő leszek” – mondta mellettem a velem körülbelül egykorú nő a Múzeumok éjszakáján, tizennégy-tizenhat év körüli lánya meg mosolyogva bólogatott. Mindketten koreai ételekért álltunk épp sorba a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeumban, ahol a Múzeumok éjszakáján koreai estet tartottak. Előttünk a látványkonyhában kimchi, csirkés vagy zöldséges nemzeti ételek, mögöttünk pedig a méltán népszerű K-popra (koreai popzene) ropta egy rakás tizenéves a színpadon, negyven-ötven másik tizenéves meg figyelte, láthatóan kívülről tudva a szöveget. Koreaiul. Honnan szedték? Csakis a netről, természetesen.

A pár éve világon végigsöprő Gangnam-style őrület rengeteg tartós hívet szerzett világszerte a koreai popzenének, ami azóta a műszaki cikkek mellett kelendő exporttermékké vált. Brazil, német, brit és magyar tinik, köztük a saját gyerekem kezdte el ezeket hallgatni-nézni, majd tájékozódni a távoli, egzotikus ország egyéb ügyeiről is, például hogy hogy néz ki a főváros, mit esznek, hogyan szórakoznak, hogy öltöznek. Lehet, a netes „kedvcsinálók” nélkül hat lóval se lehetett volna elhúzni egy rakás tizenkét-tizenöt évest egy MÚZEUMBA, így viszont maguktól jöttek. Mi az, hogy, húztak magukkal minket is, mert addig kattintgattak a Youtube-on a felbukkanó kínálatözönben, míg rá nem kattantak – erre vagy valami másra, amit se mi szülők, de még a kortársak egy része se ismert feltétlenül.

Minél fiatalabb a gyerek, annál hajlamosabb olyan tartalomra is rákattintani, amiről valójában fogalma sincs, micsoda – legfeljebb a felénél elkattint, ha nem tetszik neki. Ennek persze bőségesen vannak veszélyei is, de jó esetben annyi történik, hogy felfedezhet bármit, ami már elért egy bizonyos népszerűségi szintet valahol (a világ tetszőleges táján), hogy utána már valamivel tudatosabban keressen rá. Akár az én gyerekem a koreai könnyűzenei előadókra.

Magyarok is juthatnak a neten kiugrási lehetőséghez. Nemcsak Csemer Bogi mindenkinek érthető Parfum c. klipje lett népszerű a neten, a Csík zenekar, Palya Bea vagy Muzsikás klipjei alatt is jócskán látok spanyol, héber, német, angol nyelvű kommenteket. Ki tudja, egy japán, argentin vagy svéd tinédzser épp ezekben a pillanatokban kiabál ki az anyjának a konyhába – „nézd már, de jó!”, miközben a Youtube-ról magyar zenét hallgat, vagy akár a kisöccsének mutatja a véletlenül megtalált Kockásfülű nyulat. Elszigetelt nyelvi szigetként létező, aprócska országoknak óriási lehetőség a net óceánja, ha valamink hirtelen népszerű lesz – sose lehetett ennyi embert ilyen egyszerűen elérni. Reméljük, a gyerekeink már tudatosabban fognak élni ezzel a korábban soha nem látott lehetőséggel.

Persze gyerekkorunkban is volt lehetőségünk nem ismert újdonságokat kipróbálni – de hol volt a net végtelenségétől az a kis iskolai könyvtár, ahol néha úgy választottam könyvet, hogy nem tudtam róla semmit, ám megtetszett a címe. Így kotortam le egyszer a Macskabölcsőt is, és lettem örök életemre Vonnegut rajongó. A gyerekeim ma már az egész világ tudásából és kultúrájából szemezgethetnek – és néha még „bekötött szemmel” is akadhatnak meglepően távoli, de meglepően szerethető dolgokra.

Vica