A gyerek percenként a telefonját lesi

Prokee | Olvasási idő: 6 perc

Prokee

Kor: 43 Gyerekek száma: 4
"A családban hatan osztozunk egy internet-előfizetésen feleségemmel és négy gyerekemmel. A legidősebb 17, a legfiatalabb 4 éves, és nem tudnám egyértelműen eldönteni, melyikük kezeli nagyobb biztonsággal az érintőképernyőt vagy az egeret."

Arra figyeltem fel a szemem sarkából, hogy a nagyobbik fiam folyton vakarózik. Illetve… nem is vakarózik, a zsebéhez kapkod. Előveszi a telefont, aztán visszateszi. Magamban felnevettem, velem is előfordult már. Igazítottad már meg a szemüveged úgy, hogy az nem is volt a fejeden? Simítottad már hátra nemrég rövidre vágott hajad? Ha igen, valószínűleg a fantomrezgés-szindrómát is ismered.

Az emberi agy működését ma már jóval alaposabban ismerjük, mint akár csak tíz-húsz éve, de ahogy mélyebbre ásunk, egyre több a bizonytalanság. Ilyen, még homályos terület az utóbbi tíz-tizenöt évben megjelent fantomérzet, amikor az hisszük, hívás, üzenet vagy értesítés érkezett a telefonunkra, pedig az csak csendben, passzívan lapul a zsebünkben.

A fantomrezgés, amelynek mára hat különböző nyelven saját Wikipédia-szócikke is van, ma divatos kutatási terep. Szociológusok, pszichológusok, biológusok hada keresi az okát, és abban nagyrészt egyetértenek, hogy nem is igazán megfelelő a szindróma kifejezés, hiszen nem egy káros, zavaró, ártalmas fizikai vagy pszichológiai elváltozásról van szó. A fantomrezgésről ugyanis az alanyok nagyrészt úgy számolnak be, hogy az tulajdonképpen egyáltalán nem zavarja őket. Így azt mondhatjuk, hogy ellentétben az okostelefonok okozta számos vitatható szociológiai vagy addiktológiai változással, ez a jelenség inkább érdekes, mint veszélyes.

A kiváltó okokban azonban egyáltalán nincs általános megegyezés. A legtöbben, ahogy a bevezetőben utaltam rá, azonos forrást gyanítanak a hiányzó végtagokban-testrészekben érzett fantomfájás és a fantomrezgések között, és ugyanilyen magyarázattal igyekeznek szolgálni szemüveg- és frizuraügyben is. Állításuk szerint az agyunk egy megfelelően hosszú, együtt töltött idő után testünk részeként kezeli nem csak a hajviseletünket, de a szemüveget, az ékszereket, sőt, a túl gyakran hordott ruházatunkat is. Ebbe a sorba illeszkedik a telefonunk is, amelyet lassan egyfajta ötödik végtagként hordunk magunkkal, és a legkülönbözőbb feladatokra használjuk, olyan fokú találékonysággal, ahogyan őseink fedezték fel a szembefordított hüvelykujj gyakorlati hasznát.

A gyerek percenként a telefonját lesi

Más iskolák inkább színtiszta pszichológiai megközelítésben azt vizsgálják, vajon a FOMO (Fear of missing out, félelem attól, hogy lemaradunk valami fontosról) lehet-e felelős a fantomrezgésekért. Az ő állításuk az, hogy a mindennapi életünknek kikerülhetetlen, szerves része lett az okostelefon nyújtotta állandó online jelenlét. Szinte a teljes ébren töltött időnkben készenlétben állva várjuk, hogy visszaválaszolhassunk, reagálhassunk, posztolhassunk, hasznos és haszontalan információkat szívjunk fel, vagy bármi egyebet csináljunk, amitől úgy érezzük, szoros, nélkülözhetetlen és azonnali kapcsolatban vagyunk barátainkkal, családtagjainkkal, és persze rajtuk kívül még a világ fennmaradó felével is. Olvastál már alapvetően jelentéktelen, unalmas híreket, tartalmakat evés, filmnézés, vagy vécén ülés közben, és érezted közben azt, hogy kiolvastad az egész internetet? Böngészted már az üzeneteidet hetekre visszamenőleg, nehogy lemaradj valamiről? Akkor te is tudod, miről beszélek.

Persze egyszerű felhasználóként nem feladatunk igazságot tenni a két vélemény között. Elég csak arra gondolni, hogy már a vonalas telefonok korában is telefoncsörgésnek véltünk minden zajt, ha fontos hívást vártunk a családtól, a barátoktól vagy a szerelmünktől. Mégsem kerestünk nevet a jelenségnek (fantomcsörgés?), csak örültünk, hogy valakinek fontosak vagyunk, valaki fontos nekünk.

Talán épp ennek a jelei ma is a fantomrezgések.

Olvass további cikkeket hasonló témában!

A szerző további írásai