Mit jelent a kutatásalapú tanulás? Mitől lehet hatékony a projektmódszer? Hogyan szervezzük a tanulást valós problémák megoldása köré? Mi valósítható meg ebből most a digitális távtanulásban?
Tanítani és tanulni sokféleképpen lehet, de közel sem mindegy, ezt hogyan tesszük. Ez igaz a koronavírus (és a digitális távoktatás) előtti iskolára is. Sajnos, a mai oktatásunkban is erőteljesen tartja magát a hagyományos, poroszos, frontális ismeretátadás. Ez azt jelenti, hogy a pedagógus bemegy az osztályterembe, rendet teremt, előadásba kezd, magyaráz, jobb esetben visszakérdez, hogy érthető-e a tananyag, jegyzetet diktál, majd begyakoroltat.
Nem elvetendő ez a módszer, hiszen egy nagy létszámú osztályban gyorsan eljuttatható így viszonylag sok információ a tanulókhoz. Ugyanakkor ennek a módszernek a kizárólagossága több sebből vérzik. Kérdés, hogy frontális tanítás során valóban megérti-e minden diák a lényegét. Szintén fontos szempont, hogy eközben a tanulóknak milyen képességeik és készségeik fejlődnek.
Bármennyire is megnyugtató azt hinni, hogyha a tanuló fel tudja mondani megakadás nélkül a memoritert, vagy tudja a kovalenskötést, akkor mindent megtanult, és felkészült az életre. Persze ezek az ismeretek is fontosak. Ugyanakkor bármilyen utat is válasszon egy pedagógus a tanításhoz, figyelnie kell a készségek és képességek fejlesztésére is.
A 21. századi kompetenciák ma már elengedhetetlenek az érvényesüléshez. Ha munkaadókat arról kérdeznek, mik a legfontosabb területek, amelyeket elvárnak egy munkavállalótól, akkor a következőket sorolják fel:
• kreativitás
• együttműködés
• kommunikáció
• problémamegoldó képesség
• digitális eszközök hatékony használata
A munka szláv eredetű szó. Jelentése: kín, szenvedés, gyötrelem. Sok tanuló így éli meg a frontális oktatást. Mert nem tartják életszerűnek, életkori sajátosságaikból adódóan nehéznek tűnik. Másrészt nehezen fejleszthetőek ezzel a módszerrel a tanulói kompetenciák, harmadrészt, az online távmunkában nehéz “lemásolni” a frontális órákat.
A frontális oktatás mellett, vagy inkább helyett, vannak azonban másfajta módszerek is. Ezekben az a közös, hogy a tanulók aktivizálására és tevékenykedtetésére helyezik a hangsúlyt, amely során a tanulás lehet felfedezés, élmény, örömforrás. A tanulók, az ismeretek és az összefüggések felismerése kerül a középpontba, ahelyett, hogy a pedagógus a lexikális ismereteket tölcséren próbálná a gyerekek fejébe önteni.
Az IBL (inquiry based learning), vagyis a kutatásalapú tanulás során a tanulók kutakodás közben sajátítják el a tudnivalókat. Ez a problémák beazonosításának tudatos folyamata azáltal, hogy a diákok kísérleteket végeznek vagy forrásokat elemeznek, miközben alternatívákat különböztetnek meg, sejtéseket vizsgálnak meg, információkat keresnek, modelleket építenek.
A tudás úgy épül fel, hogy a tanulók vitatkoznak, és megpróbálnak érveket felhozni. Arkhimédész törvényét például jóval hatékonyabban lehet ezzel a módszerrel tanítani, de humán tantárgyak esetén különböző dokumentumok elemzése során is ki lehet indulni a kutatási módszerekkel.
A PBL (problem based learning), azaz a probléma alapú tanulás nagyon hasonlít az előző módszerhez, sőt számos helyen átfedést mutat a projektmódszerrel is. A szakirodalmak sem tesznek mindig különbséget ezek között, a tanítási gyakorlatban pedig végképp keveredhetnek. Nincs is ezzel baj, a lényeg, hogy legyen egy logikus íve a tanítási-tanulási folyamatnak.
A tanulók előzetes tudásukra és különböző forrásokra támaszkodva aktívan megdolgoznak az új ismeretek megszerzéséért, nem pedig “magolják” ezeket. Jellemzője ennek is a tapasztalati tanulás, a jelenségek megvizsgálása és magyarázatok keresése. Például: miért lefelé esik az alma, vagy miért szól viszonylag sok irodalmi alkotás a boldogságkeresésről, mi a boldogság.
A projekt alapú tanulás is valamilyen valós probléma megoldására fókuszál lehetőleg minél több szempontból, különféle tantárgyak bevonásával. Sajátossága a projektet záró projektmunka (produktum). Ez lehet plakát, kisfilm, esszé, diákkonferencia stb. Ezek a lenyomatai azoknak az ismereteknek, amelyeket a projekt során ismertek meg a tanulók.
Egy jó projektben több tanár is összedolgozhat, így nem kell külön-külön feladatokat kiadni a gyerekeknek, és így még izgalmasabb lehet a tanulás. Egy reneszánsz projektben például ugyanúgy szerepet kaphatnak a természettudományok és a művészetek is.
Bármelyik módszert is válasszuk, mindig alkalmazkodni kell az adott helyzethez (életkor, eszköz, előzetes tudás stb.). Semmi nincs kőbe vésve, tehát pedagógusként legyünk rugalmasak. Az itt bemutatott módszerek talán jobban motiválják a diákokat, felfedezik a tanulás értelmét és lényegét, sőt számos lehetőség adódik az ön- és kortársértékelésre is.