Az internet az a hely, ahol az ember jól érzi magát. Minden igényt ki tud elégíteni, és folyamatosan szorgos programok ügyködnek azon, hogy a felhasználónak minél jobb legyen. Amikor a böngészőben rákattintunk egy hirdetésre, behozunk egy linket, elolvasunk egy cikket, mind feldolgozásra kerül. Az pedig mindennél többről árulkodik, hogy a webkettes felületen milyen tartalomra milyen válaszreakciót adunk.
A Facebook intelligens szoftverei folyamatosan azon dolgoznak, hogy akárcsak egy memóriaszivacs-habbal töltött puha ágy, a hírfolyam pontosan személyre szabott legyen, az ízlésünket tükrözze, olyannak lássuk a világot, amilyennek látni szeretnénk. Csakhogy: mennyi köze van mindennek a valósághoz? És hogyan óvhatjuk meg gyermekeinket attól, hogy belekényelmesedjenek az általuk kialakított tökéletesen utópisztikus buborékba?
Mi az a buborék?
A jelenséget 2011-ben vetette fel, egyelőre még inkább elméleti szinten Eli Parisir The Filter Bubble: What the Internet Is Hiding from You (A filter-buborék: Mit rejteget előled a net?) című könyvében és egy TED előadásban. 2011 azonban még nagyon is korai szakasza volt annak, amit azóta a Facebook minden egyes frissítésével egyre tökéletesebbé fejleszt: az intelligens hírfolyamnak. Azáltal, hogy a felhasználó mire kattint, illetve a lájkolt oldalak között mit állít be kiemelten fontosnak, a Facebook pontosan tudja, mi vált ki belőle érzelmeket, tehát mi generál kattintásokat. Ez azt eredményezi, hogy kétféle tartalmat dob fel: amivel egyetért, illetve amit élesen elutasít.
A környezet is torzít
Nagyon sokat számít az is, milyen virtuális környezet veszi körül a felhasználót. A körülöttünk lévők formálják a világról alkotott képünket, a véleményünk általában megegyezik az övékkel. Ez különösen igaz a gyerekekre és kamaszokra, akik identitásukat leginkább példakövetéssel alakítják ki: figyelik a környezetükben lévő felnőttek, és a velük egykorúak megosztásait is. Manapság pedig már a felnőttek is egyedüli információforrásnak sokszor a Facebookot használják, ez pedig a legifjabb generációkra különösen igaz: bármilyen oldalról, vagy hírről is legyen szó, a 20 év alattiak 78 százalékos valószínűséggel valamilyen közösségi oldalon keresztül nyitják meg.
Csak a hülyeség, a hülyeség
Az a gond, hogy az ellenőrizetlen álhírek és szenzációk, legyenek akár részben vagy teljesen valótlanok, sokkal kattintékonyabbak és érdekesebbek, mint amik valóban igazak. Nem véletlenül – éppen a valóságtól való eltérésük miatt. Ha egy vibráló fénypontról azt állítom, hogy az egy ufo, vagy hogy egy titkos háttérhatalom tiltott atomkísérleteket végez, emberek százmillióit veszélyeztetve ezzel, az sokkal izgisebb, mintha leírnám, hogy egy amúgy szokványos légköri jelenség, ami sok teljesen hétköznapi, minden fantáziát nélkülöző párából és egy repülőgép reflektoraiból áll, igaz? A gond az, hogy az emberek válogatás nélkül hiszik el azt, amit a neten olvasnak, pedig mi garantálja annak a valóságtartalmát? Továbbmegyek: ha valami garantálja, néha még rosszabb is…
Személyes kontent
Annyira bevésődött a „média gonosz és manipulál” jelmondata, hogy az instasztárok, vloggerek és bloggerek kultúrájában annak van igazán értéke, ami nem profi tartalom (vagy legalábbis nem tűnik annak), így a felhasználó jobban tud azonosulni vele és igazabbnak hiszi. Ezzel csak az a probléma, hogy az újságírás és kommunikáció nem véletlenül szakma. Ahhoz, hogy világképe kiegyensúlyozott, a tájékozottsága megfelelő legyen, a webkettő buborékjába belenövő gyerekeket meg kell tanítani a felelősségteljes médiafogyasztásra. Ezt a legegyszerűbben úgy érhetjük el, ha mi magunk is példát mutatunk neki.
Hogyan tanítsuk a gyereket a médiafogyasztásra?
Nekünk is felelős médiafogyasztóvá kell válnunk. Fontos, hogy a gyerek azt lássa: több forrásból tájékozódunk, nincsenek olyan médiumok, amiknek a szócsövei vagyunk. A médiafogyasztásnak legyenek szabályai, üteme, és legyen változatos. Tanítsuk meg neki, mi a különbség laikus és profi újságírás között, és miért fontos mindkettőre odafigyelni. Beszélgessünk egymással és a gyerekekkel a média által közvetített információkról, és tanítsuk meg arra, mit jelent elfogultság nélkül, csak érveket használva vitázni. Mutassuk meg neki, hogy a velünk ellentétes véleményt sem utasítjuk el élből, hanem átgondoljuk, hogyan tanulhatnánk belőle. Mutassuk meg neki, hogyan kell forrásokat keresni, és ha egy téma érdekel minket, vagy lelkesedünk érte, hogyan járjuk körül több oldalról is.
Hitelesség
Az egyik legfontosabb, hogy a gyerek tanulja meg, hogyan lehet megkülönböztetni a profi újságírás termékeit a bulvártól és az elfogult blogoktól. Az interneten és azon kívül is többféle tartalmat és szöveget kell olvasnia, ismernie ehhez. Mutassuk meg neki, hogy mitől profi például egy oknyomozó cikk, vagy egy profi stáb által készített riport: miben különbözik egy véleménytől, egy vlogbejegyzéstől. Nem kell egyiket sem kizárni az életéből, de tudnia kell, mekkora különbség van az olyan tartalom között, ami egy stáb kezén megy keresztül, ahhoz képest, ami valakinek a személyes véleménye. Erre én kategóriákat használok: vannak olyan témák, amiknek jól is áll a személyesség, fél-hozzáértés (életmód, sminktippek, divat, művészet, kritika), míg mások (főként a politika, közélet, oknyomozó cikkek) természetesen nagyobb energiabefektetéssel készülnek, és jobban igénylik a hozzáértő profit. Ugyanígy meg lehet tanulni azt is, mik azok a kifejezetten kattintásvadász kifejezések és fordulatok (Ezt nem fogja elhinni!!!! Háromfejű medvebocsnak adhatott életet ez a wisconsini férfi!), amiket mostanában meglepően rangos újságok is szeretettel használnak annak elérése érdekében, hogy egy-egy cikkük végigsöpörjön a világhálón. Viszont a cím és a lead nem feltétlenül fedi a valóságot – sokszor a cikk tartalmát sem.
Égető kérdések
A legfontosabb kérdések, amit médiafogyasztás közben feltehetünk, és aminek a használatára megtaníthatjuk a gyerekeket:
Ez épp úgy vonatkozik a politikai tartalomra, mint bármi másra. Testkép? Fogyókúraipar? Környezetvédelem? Energiaipar? Ki készítette a médiatartalmat és mit szeretne vele elérni? Egyetértünk-e vele? Mit gondolsz? Cáfold meg! A gyerekeket arra kell inspirálni, hogy a médiafogyasztásban is nőjenek fel: egyfajta intellektuális játéknak fogják fel a mögöttes tartalom és szándék feltérképezését, az új információ saját világképükbe való illesztését.