Előző cikkünkben végigvettük, milyen helyeken kell időről időre digitális nagytakarítást végeznünk, hogy ne duguljanak be digitális kütyüjeink.
Most nézzük meg, milyen eszközökre van szükségünk a pucoláshoz. Az eszköztár:
Az eldugult csatornák felszabadítására: ahol végképp nincs hely, vagy az adott dolog nem odavaló, egyszerűen áttoljuk az adattömeget máshová (lehetőleg nem okozva újabb dugulást). A Kivágás-Beillesztés tehát plusz helyet nem teremt, de az elakadást megszünteti (nagy kapacitású háttértárra helyezzük naponta nem használt képeinket, videóinkat, irományainkat, ezzel felszabadítva helyet okostelefonon, laptopon, tableten, fényképezőn).
Ezek gyors megoldások, de még ezekkel is teremthetünk nagyobb rendet: egybemásolni az egybe való dolgokat, szétszortírozni azokat, amik egyben tárolva nem igazán kereshetőek, használhatóak, és lehetőleg ne legyen minden két-három példányban szanaszéjjel.
Ifjú segédeinket mihamarabb érdemes megtanítani a Pumpa és Targonca szakszerű használatára - érhetnek meglepetések, amikor a netes csatornák, képszerkesztők és okostelefonos alkalmazások oly szakszerű, 13 éves kezelője némi bizonytalanságot mutat egy egyszerű windowsos könytárstruktúra használatakor, arról nem is beszélve, hogy az ismert mértékegységek (kilobájt, megabájt, gigabájt) is okoznak nehézséget a „mi és mennyi fér mire?” jellegű, cseles kérdéseim során.
Drasztikus eszközök: a Rongy digitális megfelelője az, amit a ronggyal csinálunk: LETÖRÖLJÜK az adatot. (Lehetőleg ne kelljen utána a Lomtárral és hasonlóval bohóckodni, azt töröljük le, amit simán le lehet). Legyünk kegyetlenek, nem kell a féléves „havi újdonságaink” hírlevél, az életlen szelfi, a tengeribetegséget okozó családi videó (inkább tanuljuk meg kezelni a kamerát), a két éve nem használt alkalmazás, a megunt játék (tömörített változatát legfeljebb hajítsuk ki egy háttértárra).
A Súrolókefe még drasztikusabb: olyan okos kis alkalmazások ezek, amelyek eltüntetik a törölt adat lába nyomát is, a már ott se lévő alkalmazások által otthagyott „árva” szoftverállományt, egyesítve a pazarló módon itt-ott felszabadult kis helyeket. Használjuk őket rendszeresen! A legdurvább „súrolókefe” persze a formázás: onnan aztán nincs visszaút. Mi viszont sokáig megszabadulunk a takarítás rémétől, mintha egy új eszközünk született volna.
Az a tapasztalatom, hogy a gyerekeinket a legkevésbé a Súrolókefe használatára kell tanítani: adj bármilyen eszközt egy kétévesnek, és két percen belül vagy a DELETE, vagy a FORMAT parancsot fogja széles mosollyal alkalmazni. Azért nem árt, ha később képes lesz felelősen alkalmazni, mondjuk ahelyett, hogy bőgve próbálja a két órán át szerkesztett prezentációját a masina valami rejtett zugából előkotorni, miután törölte véletlenül, persze szakértő supportos (anya és apa) közreműködésével.
A fenti műveleteknek a hely-felszabadításon kívül van másik funkciója is: az adatvesztés elkerülése. A Pumpa és a Targonca arra is jó, hogy helyére (helyükre) kerüljenek a dolgok: legyen áttekinthető mentés, a különösen becses dolgok esetében pedig a mentésnek is legyen mentése. A mobilok kis SD-kártyája ugyan képes hajótöréstől repülőszerencsétlenségig sokféle katasztrófát átvészelni épen, de nem mondható ez el a notebookok hagyományos winchesteréről, és újabban kiderült, a CD/DVD se csak úgy mehet tönkre, ha lendületesen földhöz vágjuk. Profik a legalább kétféle mentést ajánlják: mondjuk egy külső háttértár és egy felhős tárhely kombinációját.
Ez sajnos nem egy alkalmazás, hanem a saját pénztárcánk – amit arra használunk, hogy vegyünk egy új SSD-tárat, SD-kártyát, külső vagy belső merevlemezt, esetleg pár gigabájtnyi felhős tárhelyet. Mielőtt a bennünk élő Dagobert Bácsihoz fordulnánk, számoljuk ki, mibe kerülne, ha a mostani adatmennyiségünket MIND egy megbízható, külső tárhelyen kéne tárolnunk, azonnal. Az összeget (ha kellően drámai) párunk vagy kamaszunk orra alá tolva talán kellő motiváció a Rongy, a Súrolókefe, a Pumpa használatára, még ha nem is bontjuk le darabra, mennyibe kerül egy szelfi.