Van olyan jó a digitalizált társasjáték, mint az eredeti?

Van olyan jó a digitalizált társasjáték, mint az eredeti?

Bogi | 2016.09.09 | Olvasási idő: 6 perc

Előre szeretném bocsájtani, hogy egyedüli gyerek voltam, sokat dolgozó szülőkkel. Aki hasonló családban nőtt fel, az tudja, hogy ez azt jelenti, hogy szinte soha nem társasjátékoztam gyerekként. Sok játékkal felnőtt fejjel találkoztam először, és nem is eggyel már digitális formában. Viszont ami késik, nem múlik, és sok szempontból második gyerekkoromat élem. Három lányom játékszenvedélyének tanújaként rengeteg klasszikus játékot megismertem, gyakran digitális formában is, vagy akár először úgy.  Íme, néhány közülük.

Amőba játék és tic-tac-toe

Ezek a klasszikusok ugyanolyan élvezetesek papíron, mint képernyőn. Mivel pofonegyszerűen előállíthatóak egy szalvétán egy étteremben, vagy egy darab papíron a kocsi hátsó ülésén, népszerűségük generációkon át töretlen. Rengeteg digitális változatuk is ismert. Ezekből pár nekünk is megvan app formában, és nagyon szeretik a gyerekeim.  Hol papíron, hol képernyőn játszanak. Mindkettő nyerő.

Memória

Több doboz memóriajátékot kaptunk már ajándékba, és a táblagépeinken, telefonjainkon is megjelent ez a régi kedvenc. Az egyik a Talking Tom app részeként. Nálunk a digitális verzió sokkal időtállóbb maradt, kizárólag praktikus okokból. A klasszikus verzió értelemszerűen nagyon sok kis apró darabból áll. A paklit kevergetni kell játék előtt és után. A játékhoz zavartalan hely kell, egy asztal vagy egy padlóterület.

A kis kártyákra vigyázni kell, azokat használat után gondosan el kell rakni a saját dobozukba, mert ha egy elkavarodik, a párja is szükségtelenné válik. Lehet, hogy egy normális családban mindez nem túl macerás, de nálunk az volt. A rakoncátlan kétéves lenyúlta a kártyácskákat, a szeleburdi hatéves rossz dobozba tette őket vissza. Marad az app. Imádjuk.

Android

iOS

Van olyan jó a digitalizált társasjáték, mint az eredeti?

Sakk

Az elsőszülöttem régi iskolájában sakk szakkör volt, aminek lelkes tagja volt két éven át. Még egy serleget is nyert egyszer egy versenyen. Sajnos, amikor másodikban új iskolába került és nem volt sakk szakkör, a lelkesedését mintha elvágták volna. Hiába próbáltunk meg otthon játszani vele, és a legkülönfélébb sakk appokat töltöttük le neki, soha többé nem akart sakkozni. Rájöttünk: hobbijának egyik legfontosabb motivációja az volt, hogy a legjobb barátaival játszhatott együtt, és imádta a versenyeket. A gép nem bizonyult elég érdekes partnernek (de még a családtagok sem), a digitális sakk így nálunk megbukott.

Android

iOS

Monopoly

Ez az a játék, amit azt hiszem, mindenki játszott gyerekkorában, kivéve engem, a fent említett okoknál fogva. A dobozos verzióból nekünk több is van, egy klasszikus, és egy egyszerűbb, gyerek-kiadás. Mindkettőt nagyon szeretjük. Egy utazás során letöltöttük az appot, de nekünk nem vált be. A játék túl hosszúnak bizonyult, nem tudta a gyerekek érdeklődését megtartani digitális formában (érdekes módon ez soha nem volt probléma a konyhaasztalnál). És valahogyan nekünk hiányoztak a háromdimenziós kis figurák, épületek, és a vicces játékpénz. Az app ment a kukába. A klasszikus verzió pedig maradt, mint családi kedvenc.

Android

iOS

Lehet-e olyan jó egy app, mint a klasszikus játék felmenője? Attól függ. Minden gyerek és minden család igényei mások. Aki azelőtt nagyon szeretett egy játékot, ne ijedjen meg az applikációtól, próbálja ki gyerekeivel. A mai gyerekek már annyira rá vannak hangolódva a technológiára, hogy gyakran igénylik a hordozható, digitális verziót. De szerencsére, akárcsak az idősebb generáció, ugyanúgy élvezik, ha az asztal körül szórakozhatnak a családjukkal.

Nektek melyik játék digitális verziója győzte e az eredeti változatot?

Bogi

Olvass további cikkeket hasonló témában!

A szerző további írásai