Tönkretették a gyerekem telefonját a suliban

Tönkretették a gyerekem telefonját a suliban

Tünde | 2017.02.15 | Olvasási idő: 5 perc

Nem elég, hogy egyszer már ellopták a gyerek telefonját a suliban, most folytatódik a pechsorozat: középső lányom új telefonját leejtette az osztálytársa, amelynek betört a képernyője. A történet kapcsán egy igen fontos kérdés került elő: ki fogja megjavíttatni a mobilt? Ezt rögtön követte egy másik kérdés: és mi van, ha az én lányom tesz kárt (véletlenül) egy másik gyerek telefonjában?

Abba most ne menjünk bele, hogy talán nem kellett volna bevinni a suliba a telefont, ezt egyrészt nem tiltja semmi, másrészt egyedül hazajáró gyerekeknél fontos lehet, hogy legyen nála telefon. (Bár egy okosóra erre az esetre is jó megoldás lehet.)

Mit tehet egy digitális szülő ilyen esetben?

Egy jogász az eset kapcsán úgy fogalmazott, hogy a szülő felelősséggel tartozik a gyermeke által okozott károkért, ezért jogilag az osztálytárs szüleinek kell megjavíttatni a készüléket. Szerencsénk volt, ezt a károkozó szülei is így gondolták, és néhány nappal később kezdetét vette a javítási folyamat. Sőt (és le a kalappal a szülők előtt), a javítás idejére kölcsönadtak a lányomnak egy telefont, hogy addig se legyen készülék nélkül. A sérült mobilt néhány nap alatt megszerelték, a cserekészüléket visszaszolgáltattuk.

digitális szülő és a gyerek ellopott mobilja

Abba bele sem merek gondolni, hogy mi lett volna, ha a szülők nem ilyen együttműködőek vagy nem ismerik el, hogy a gyerekük okozta a kárt. Futhattam volna néhány kört, melyből valószínűleg nem én kerültem volna ki győztesen. („Bizonyítsd be, hogy az én gyerekem volt!”)

Az ügy kapcsán leültem beszélgetni egy kicsit a gyerekkel. Amellett, hogy a telefon kap egy védőtokot (ami persze csak apróbb sérülésektől védi), megbeszéltük, hogy lehetőség szerint nem adja oda másnak a telefonját (és nem irigységből, hanem mert ilyen esetek bármikor előfordulhatnak, nem feltétlenül ilyen végkimenetellel), illetve ő se játsszon mások telefonjain. Nem szeretnék hívást kapni, hogy a lányom összetörte Gizike százezres telefonját és javíttassam meg. Marad a megelőzés, és ezt úgy tűnik, a gyerek is megértette.

Korábbi - Így lopták el a gyerekem telefonját cikket itt olvashatod >>

Olvass további cikkeket hasonló témában!

A szerző további írásai