„A tablet a mi nyugalmunk záloga”

| Olvasási idő: 6 perc

Amit már többször megengedtem, azt később nehezen tilthatom – a digitális korszak gyereknevelésében ez még hangsúlyosabb szülői igazság, mint korábban bármikor. Mi tehát a megoldás? Irány a piac és tanuljunk alkudozni!

Régebben igen találóan villanypásztornak nevezték a televíziót, mikor az volt a fő funkciója, hogy a gyerek nyugton ellegyen előtte, addig sincs vele baj. A mobileszközök ehhez képest szinte már bébiszitteri feladatokat látnak el, ha hagyjuk  – és az igazat megvallva sok szülőtől hallhattuk már őszinte pillanatában azt, hogy „a tablet a mi nyugalmunk záloga”. Mert sokszor egyszerűbb a tablettel elénekeltetni ezerszer a kért dalt, a telefonnal felolvastatni a mesét, az interaktív alkalmazásokkal lekötni a folyton a sarkunkban zizgő kölköt. Hajíthatja az első követ, aki még sosem csábult el a kényelmesebbnek tűnő megoldások felé.

A gond valójában nem is az alkalmi esetekkel van, hanem hogy erre a könnyebb útra rászokni is könnyű, a szülőnek és a gyereknek egyaránt.

„Ha a 9 éves fiamat eltiltom a tablettől, vagy kevesebb időt engedem játszani a gépen, mint amennyit ő szeretne, agresszív lesz. Képes már előre is hisztizni azon, hogy most csak két órát játszhat majd, és az milyen kevés.”

Móni ezt már elég kétségbeesetten mesélte a Digitális Család pszichológusainak, ám kiderült, hogy az előzmények tükrében nincs Ricsi viselkedésében semmi meglepő. Mindeddig ugyanis Móni engedte – és ezzel támogatta – a korlátlan tabletezést, hogy egyedülálló anyaként neki is legyen ideje szusszanni. Ám miközben nála egyszer csak eljött az a pont, hogy túl soknak érezte az elnetezett időt, Ricsi szemszögéből semmi nem változott. A gyerek csak azt vette észre, hogy amit szerdán még nyugodtan megtehetett, azt csütörtöktől már korlátozni és tiltani akarta az anyja. Persze hogy nem értette, cserébe arról sem volt fogalma, hogy mit kéne kezdenie mostantól azzal az idővel, amit eddig a gép előtt tölthetett… és magyarázat híján ez a kommunikációs zavar nem is lett feloldva.

A csapdahelyzet a dolog tudattalan pszichológiájában rejlik. Ha ugyanis már a kezdetekkor én nyújtok valamit a gyerekemnek – megengedem neki az esti csokizást, tízévesen a sminkelést vagy a napi sok óra netezést –, azzal a dologgal szemben sokkal elnézőbbé válok. Ráadásul épp a netezéssel kapcsolatban sok szülő azért is jóval elfogadóbb, mert a gyerek addig is otthon és szem előtt van, tulajdonképpen biztonságosabbnak tűnik, mint ha minden este házon kívüli programja lenne. A megengedő hozzáállás miatt tehát jóval későbbre tolódik a tiltás lehetőségének felmerülése is, ha mégis túlzásnak tűnik már, amit a gyerek művel. De miért a tiltást gondoljuk megoldásnak?

A tablet a mi nyugalmunk záloga

Például azért, mert valószínű, hogy gyerekkorunkban mi is gyakran találkoztunk ezzel a szülői megfejtéssel. Jött a tiltás, ha romlott a tanulmányi eredmény, ha büntetni akartak, ha fegyelmezni akartak. Működött? Lehet. De sokkal esélyesebb, hogy valamilyen formában megkerültük és kijátszottuk a szigort, szóval egész biztosak lehetünk abban, hogy a mostani gyerekeknél sem lenne ez másként. Míg az életkornak megfelelő, közösen kialakított szabályok és keretek kifejezetten szükségesek a gyerek érdekében, a tiltás nem vezet sehova – szakértőink szerint a tiltás valójában inkább kétségbeesett és erőfitogtató lépés. Minél kisebb a gyerek, annál könnyebben hathatunk rá szülőként a hatalmi pozíciónkkal. Akkor még érv lehet az, hogy „mert én azt mondtam”, ám kiskamaszkortól kezdve ez egyre könnyebben megkérdőjeleződhet és hasztalanná válik, legfeljebb félelemkeltésként működhet. Adott pillanatban lehet vele célt érni, de hosszú távon biztosan nem tesz jót a szülő-gyerek viszonynak.

A tiltás és ráhagyás közti arany középúthoz, a működőképes fegyelmező-korlátozó megoldáshoz a vérbeli kalmárokat érdemes tanulmányozni. Igen, alkudozni, ha úgy tetszik, üzletelni kell a gyerekkel (vigyázat, ők gyakran sokkal tehetségesebbek és leleményesebbek ebben, mint mi!). Meg kell ismernem az ő szemszögét is azzal kapcsolatban, amit én problémának látok, aztán jöhet a kompromisszum. Muszáj tudnia, hogy a korlátozással nem az a célom, hogy önkényesen megnyirbáljam a szabadságát, csak azért, mert megtehetem. Akkor talán elfogadja, hogy neki is jobb lenne, ha mondjuk kipihentebben ébredne reggelente az esti netezés csökkentésével, vagy több energiája jutna a tanulásra, a mozgásra és a barátokra. Azt is fontos éreznie, hogy van beleszólása a megállapodásba, hogy minden fél beletesz valamit a kosárba, és hogy a változások nyomán mindig újratárgyalható a helyzet.

Melósnak hangzik? Az is. De adjon erőt az a tudat, hogy ezzel a folyamatos tréninggel nemcsak a necces szülői helyzetek megoldása lesz könnyebb, hanem bónuszként a piacokon és a keleti bazárokban is az alkudozás nagymestereiként tarolhatunk.

Olvass további cikkeket hasonló témában!

A szerző további írásai