A röfögő disznók átvették az uralmat a házban

December kilencedikén a hároméves lányom felmászott egy kis gyerekszékre, majd leugrott onnan a szőnyegpadlóra, ahogyan azt már kismilliószor megtette. Hárman voltunk a közvetlen közelében a szobában, nem több mint harminc centit ugrott lefelé, a szőnyegpadló vastag és puha volt, de valahogyan ügyetlenül megcsavarodott a jobb lába a landoláskor, és a lábszárcsontja több helyen eltörött. Először nem is értettük, hogy miért sír annyira, miért nem tud lábra állni és miért nem engedi, hogy hozzáérjünk. Ahogy hüppögve feküdt a nappaliban a heverőn, egyetlen egy dolgot kért és csak egyetlen dolog tudta megvigasztalni: az a Peppa malac volt.

Peppa malacot nézte a YouTube-on, mialatt a kórházban vártunk a röntgenre, egy órával később azt nézte, mialatt gipszelték, majd mialatt hazafele mentünk, és összességében, nagyon kevés túlzással azt kell, hogy mondjam, hogy azt nézi egy hónapja. A röfögő disznók átvették az uralmat a házban és szinte senki nem bánja, mert nincs annál pocsékabb, mint elkeseredett, szomorú kisgyereket látni az ünnepek alatt.

Minden szülő, aki már utánaolvasott a témának, pontosan tudja, hogy mit mondanak a szakemberek a kisgyerekek kütyühasználatával kapcsolatban. Közismert, hogy szabályokat kell lefektetni a kezdetektől fogva a képernyők előtt töltött idővel, az elért tartalommal és a játékidő időzítésével kapcsolatban. A szülő, aki mindezt megteszi, odafigyel, kialakít egy rutint, könnyen azt gondolhatja, hogy hátradőlhet, mert mostantól már megalapozott szokások szerint alakul minden. Elég viszont egy rossz lépés, és felborul az egész rendszer.

Nyilvánvalóan nincsen jó időzítése egy balesetnek, de a karácsonyi készülődés és az iskolai szünet időszaka különösen nehéz volt mindenki számára. A baleset egy órával azelőtt történt, hogy a gyerek az ovis karácsonyi színdarabban fellépett volna, amire két hónapja készült. Nem tudott eljönni velünk karácsonyfát venni, nem tudtunk eljárni játszani, és nem tudott odaszaladni a karácsonyfához a testvéreivel, hogy kibontsa az ajándékokat. Élete első korcsolyázásával is várnia kell még jó ideig. A betervezett házon kívüli programok mindegyike vagy nélküle zajlott le, vagy elmaradt, mert hetekig felpolcolt, combközépig begipszelt lábbal feküdt. Elég idős ahhoz, hogy felfogja, miről maradt le, de túl kicsi ahhoz, hogy megértse, hogy az állapot ideiglenes. Fekvőbeteg és nem kelhet fel, de ugyanakkor nem fáradt, nem álmos, nem akar zombulni.

Olvasni még nem tud, de folyamatos stimulációra vágyik. A házban található kütyüket ezért mind a rendelkezésére bocsájtottuk. Ha kérte az iPadet, a telefont vagy a laptopot, azonnal megkapta.  Ehetett a heverőn a táblagép mellett, játszhatott a Peppa malac applikációval elalvás előtt, és annyi fényképet csinálhatott a többiekről, a gipszéről és a lábujjairól, amennyit csak akart.  A legérdekesebb az, hogy a két nagyobbik testvére, akik egyébként percenként szoktak reklamálni, hogy nem igazságos valami, egyetlen egyszer nem panaszkodtak, hogy a kicsi megkapja mindazokat a kiváltságokat, amikért azelőtt hiába könyörögtek. Nem voltak féltékenyek, és a szabályokat, mint például azt, hogy nem vihetnek kütyüt az ágyba, mindig betartották. Ha a kicsi kérte a telefont, ami éppen náluk volt, szó nélkül átadták neki, akár a játék vagy a film közepén is.

A négyhetes kontrollon megkaptuk az engedélyt a kúszásra és a mozgásra. A világ újra kezd megnyílni számára, és ennek nagyon örül. Legózik a padlón, kivonszolja magát a konyhába, még a lépcsőn is felhúzza magát. Lassan háttérbe szorulnak az appek és a filmek, egyre kevesebb lesz a malacröfögés, és megtalálja a régi kedvenc játékait.  Amikor majd leveszik a gipszet, remélhetőleg pár héten belül, újra vissza fog majd állni a régi rend, az időkorlátok, és ki fogjuk venni az iPadet a kezéből, amikor úgy érezzük, elég volt aznapra. De ma még nem. Ma még mindent meg fog kapni, ami elfeledteti vele, hogy nem tud járni és úgy játszani, mint a többi gyerek.