Pixelnosztalgia: a retrónál is retróbb játékok

Emma | Olvasási idő: 6 perc

Emma

Kor: 41 Gyerekek száma: 2
"Tudok lekvárt főzni, betont keverni, horgolni és birkát nyírni – ezeket és sok más hasznos dolgot már mind az internetről tanultam, egy nagyvárosoktól távol eső kis faluban, ahová néhány éve költöztünk. Itt kezdett feltűnni igazán, hogy bár az emberek mindenhol használják a netet, a legtöbben valójában nem tudják, mi mindenre használható."

Meghitt-meghatott röhögésekbe és féktelen játékmaratonba fulladt az a nap, amikor elkezdtem ezt az összeállítást. A retró videójáték-élmények egyeztetésért felhívtam ugyanis az egyik öcsémet, együtt pedig egyre csak növesztettük a listát, és közben még muzeális kincsek is előkerültek.

Letűnt szavak, régi pittyek

Még mielőtt a konkrét játékokhoz jutottunk volna, a tudatunk mélyéről előbukkanó szavakat és hangulatfoszlányokat ízlelgettük újra. Commodore? Atari? Spektrum? Sega? Game Boy? Na, és amit biztos nem ejtettünk ki a szánkon már vagy 25 éve: kvarcjáték!!! Meg aztán a joystick… és hogy kazettáról ment a játék (ugye mindenki megpróbálta ezeket hangként is lejátszani a sztereó magnón)? Hú, és az igazi király az volt, akinek kétképernyős kvarcjátéka volt. Vagy napelemes! És emlékszel, mennyi volt a rekordod a kígyón? És amikor annyit tetriszeztünk, hogy este a becsukott szemünk mögött is kockák estek lefelé?

Féltve őrzött kütyük

A verbálnosztalgiázás közben tesóm addig kutatott, míg előásta az Egyes Számú Kincset: egy kulcstartós(!!!) kétképernyős Donkey Kong videójátékot. Ennek egy nagyobb változatát birtokolta általánosban az egyik osztálytársam – pontosan be volt osztva, hogy melyik szünetben ki játszhat a liánokon ugráló gorillával, miközben a többiek a háta mögött lökdösődve drukkoltak, hogy a krokodilok meg ne egyék, ha leesik.

Előkerült aztán az a TV-re köthető csuda joystick is, ami a minimálnál is minimálabb grafikájú C-64-es játékok egész tárházát őrzi, hát egy klasszikus Impossible Missiont csak muszáj volt nyomnunk rajta…

Pixelnosztalgia: a retrónál is retróbb játékok

Ma már nem könnyű elhinni, hogy egy monitoron pattogó pötty és két mozgatható pálcika kedvéért akár az ujjgörcs kockázatát is vállaltuk, pedig tényleg órákat voltunk képesek a teniszessel (avagy Pong, ki hogy ismerte) játszani, de a Space Invadersben is ugyanilyen lelkesen lőttük halomra a meghatározhatatlan kinézetű űrizéket. Ezeknek a mai szemmel nevetségesen primitívnek tűnő játékoknak természetesen bőven van rajongótábora, így egyrészt a mai napig is könnyen beszerezhető egy csomó olyan eszköz, amivel simán visszahozhatók a gyerekkori high-tech élmények, másrészt sok klasszikus megtalálható online játszható formában vagy telefonra tölthető applikációként.

Megeszi, lelövi, ugrik

A 80-as, 90-es évek technikai adottságai nyilván nem tették lehetővé a bonyolult meneteket, a látványos grafikákat és a túl összetett feladatokat, így a legtöbb játékban körülbelül annyi volt a teendő, hogy menni kellett, néha ugrani, esetleg lőni – és döbbenetes, de a három lehetőség kombinációjából zseniális örökbecsűek is születtek.

A már többször is említett Tetris mellett két időtlen kedvenc volt: az eleinte csakis Nokia telefonokon lévő kígyós játék, illetve a feneketlen bendőjű színes pöttyök gyülekezete, az ikonikus Pacman. Aki persze volt olyan szerencsés, hogy kicsit komolyabban belemerülhetett az újdonságokba, az játszhatott (és hazudhatott a rekordokról) rengeteget a labirintusos-szörnyirtós Wizard of Worral, a roppant ügyességet igénylő Aztec Challenge nevű, egyéletes próbasorozattal, a vándorló lemmingekkel és persze az örök klasszikus vízvezeték-szerelővel, Super Marióval.

Csak nekünk élmény?

Ha úgy nézzük, a technológiai fejlődésen kívül sok dolog nem változott azóta: akkoriban a gémbojtól való eltiltás lehetősége számított sok családban a legkomolyabb fegyelmezőeszköznek, de már akkor is érvelhettünk azzal, hogy sokat tanulhatunk játék közben (igen, a Play, a Start, a Score és a Game Over sok angol szónak számított).

Ha kicsit nagyobbak lesznek a gyerekeim, biztosan megmutatom nekik, mikkel játszott az anyjuk hatszáz évvel korábban. És szörnyen kíváncsi vagyok már most a leendő reakcióikra, hogy hogyan viszonyulnak a se nem szép, se nem bonyolult, cserébe monoton gépzenés kedvenceimhez – vajon legalább a humorérzéküket megérinti majd az ősjátékokban rejlő báj? Nálunk ez csak pár év múlva fog kiderülni, de nálatok mi a helyzet? Mik a régi kedvencek és mennyire érdeklik most a gyerekeket?

Olvass további cikkeket hasonló témában!

A szerző további írásai