Offline túlélőtábor, avagy nyaral a család

Tünde | Olvasási idő: 6 perc

Tünde

Kor: 40 Gyerekek száma: 3
"Szeretném úgy nevelni a gyerekeimet, hogy a digitális világ minden előnyét ki tudják használni - és közben elkerüljék a veszélyeket is. Igyekszem megteremteni a közös szórakozás lehetőségét a lányaimmal az online világban is."

A nyári szünet első hetében kibéreltünk egy házat egy hétre a kedvenc horgásztavainknál, hogy négy gyerekkel élvezhessük a megérdemelt pihenést, horgászhassunk kedvünkre – és kicsit pihentessük a digitális kütyüinket is, ugyanis a helyszínen nincs wifi, amire rá lehetne csatlakozni. Mobilnet is csak a nagylánynak, de lemerítette akkorra a havi keretét.

Már a múltkor is megírtam, hogy mennyire örültem neki, amikor kiderült számomra, hogy nincsenek teljesen rágyógyulva a netre a gyerekeim, és hogy szemmel láthatóan igyekeznek a digitális világ jó oldalát kihasználni. Most kicsit hosszabb volt az időintervallum, amit internet nélkül „kellett kibírniuk” a kölköknek, és meglepően jól sikerült így a nyaralás.

A nyaralás alatt csak az én telefonomon volt mobilnet, mivel a munkámhoz is kellett, de én is csak ritkán néztem rá az emailjeimre, és csak a legszükségesebb időt töltöttem munkával ezen a héten. A parton pedig akkor vettük elő a telefonomat, amikor valamire rá kellett keresni – például hogy a gyerekekkel közösen készített bográcsos babgulyást mennyi ideig kell főzni, vagy hogy új infókat keressünk az amurról, amit előtte fogtunk ki a tóból.

Egy délután telt csak el kockulással, amikor annyira rekkenő volt a hőség kint, hogy a házban hűsöltünk estig, így „digitális szabadfoglalkozást” engedtünk a gyerekeknek. Mivel ugye nem volt internet-elérésük, a már letöltött játékaikkal szórakoztak, és videófelvételeket készítettek egymásról, melyeket utána visszanéztek – csak úgy zengett a ház a nevetésüktől.

A hét többi részében horgásztak, bunkert építettek, botokat faragtak, „tüzeskedtek” (a bogrács alá gyújtott tüzet piszkálták botokkal – a felügyeletünk mellett), társasoztak, bújócskáztak, és megtettek vagy tíz kilométert naponta. A tizenöt éves lányom pedig a fák alatt, a nyugágyban három nap alatt kiolvasott egy 500 oldalas könyvet. Esténként már közös filmnézésre sem jutott idő, annyira lefoglalta őket a természet és a felhőtlen játék. Eszembe is jutott, hogy napjainkban is megvan a lehetőség azokra a dolgokra és játékokra, amelyek a mi időnkben népszerűek voltak, így fölösleges mindig a „bezzegamiidőnkben”-t emlegetni a digitális világgal szemben– ugyanis remekül működik együtt is a kettő.

„Nagyon élveztem, hogy csomó rejtekhelyet fel lehetett fedezni a helyszínen, és jól összehangolódott a család. Amikor hazaértünk, és ismét lett internetkapcsolat, csak úgy jöttek az üzenetek!”

– számolt be 12 éves lányom a hétről. A majdnem 15 éves pedig így nyilatkozott:

„Nagyon jó volt kockulás helyett olvasni, mászkálni és anyával főzőcskézni a szabadban.”

A gyerekek tehát panasz nélkül „túlélték” a wifimentes hetet. Legközelebb magamon is tesztelem a teljes nettelenséget…

Mentés

Mentés

Olvass további cikkeket hasonló témában!

A szerző további írásai