Nyáron tanulni? 7+1 játékos oktató alkalmazás az egész családnak

Emma | Olvasási idő: 6 perc

Emma

Kor: 41 Gyerekek száma: 2
"Tudok lekvárt főzni, betont keverni, horgolni és birkát nyírni – ezeket és sok más hasznos dolgot már mind az internetről tanultam, egy nagyvárosoktól távol eső kis faluban, ahová néhány éve költöztünk. Itt kezdett feltűnni igazán, hogy bár az emberek mindenhol használják a netet, a legtöbben valójában nem tudják, mi mindenre használható."

Esős időre, hosszú utakra és unalmas várakozásokhoz gyűjtöttünk össze néhány olyan játszva tanító, ingyenes és egyszerű alkalmazást kisebbeknek és nagyobbaknak, amik valójában az egész család számára szórakoztatóak lehetnek – a plusz egy ajánlat pedig a szülők dolgát könnyíti meg.

  1. Hány óra van?

A látszólag rendkívül egyszerű kis alkalmazás a mosolygós pandákkal a háttérben az óraszámlap leolvasását tanítja meg a kisebbeknek: az analóg mutatott pontos időt a négy, számokkal írt időpontból kell kiválasztani. Az óra számlapján azonban római számok látszanak, a negyedik szinttől kezdve pedig belépnek a negyedek, felek, háromnegyedek is, majd a 12 és 24 órás felosztás közti különbség is előkerül – vagyis egyszerűsége ellenére egészen átfogó app. Interaktívnak viszont nem mondható, azt a részt tehát a szülőknek vagy a nagyobb tesóknak kell elmagyarázniuk, hogy a 3 óra 15 percből miért lesz negyed négy…

Google Play

  1. Planetárium a zsebben

Csillaglesés a nap bármely szakában! Az alkalmazást elindítva csak az ég felé kell fordítani a telefont, és máris láthatjuk a bolygók, csillagok és csillagképek neveit. Ez utóbbiaknál halvány rajzok is segítik annak megértését, hogy az ősi csillagászok hogyan is láthattak bele egy-egy formát a fényes pontok halmazába. Az eszközt persze a föld felé is fordíthatjuk, így a déli félteke égboltjával is megismerkedhetünk.

Google Play  /  App Store

  1. Szabadíts ki!

Roppant népszerű játék, pedig egyszerű, mint a fahasáb: egészen pontosan fahasábokat kell ide-oda tologatni, hogy kiszabadíthassuk a közéjük szorult piros darabot. A térlátást és logikát fejlesztő agytorna négy nehézségi fokozatban és akár több játékossal együtt is játszható, úgyhogy indulhat a családi verseny!

Google Play  /  App Store

  1. Állati jó és hangos

Mit mond a teknős? Hogy beszél a vízidisznó? A HD minőségű fotókon és az élethű hangokon keresztül mintegy 130 különböző állattal ismerkedhetünk meg ebben a csodaszép, de egyszerűen használható alkalmazásban. A kicsiknek választhatunk véletlenszerű vetítést, a nagyobbaknak már különböző kategóriákat (vadállatok, háziállatok, hüllők stb.) is megadhatunk, és mivel 35 nyelvet lehet beállítani, az app akár szótanuláshoz is kiváló. Extra meglepetés a három játék: a képpárosító, a lekaparós játék és a tologatós kirakó is három nehézségi szinten játszható – az állathangok pedig akár csengőhangként is beállíthatók.

Google Play

Nyáron tanulni? 7+1 játékos oktató alkalmazás az egész családnak

  1. Tudod, hogy mit beszélsz?

A magyar nyelv gyönyörű kincseit, a lassan feledésbe merülő vagy ma már nehezen értelmezhető szólásokat és közmondásokat eleveníthetjük fel ezzel az alkalmazással. Kétféle lehetőséget kínál: a hiányosan megadott szólások kiegészítését, illetve a megadott magyarázathoz kapcsolódó mondás kiválasztását. Az alkalmazás szülői gyűjtés eredményeként készült.

Google Play

  1. Tangram gyerekeknek

Mit lehet kirakni öt háromszögből, egy négyzetből és egy rombuszból? Gyakorlatilag bármit: a klasszikus kínai kirakós játék, a Tangram darabjaiból szinte végtelen számú formát hozhatunk létre. A gyerekeknek szánt verzióban előre meghatározott alakzatokat kell kirakni a hét síkidomból; a magasabb szinteken az elforgatás és a pontos illesztés követelménye is nehezíti a vizuális térbeli gondolkodást fejlesztő játékot.

Google Play  /  App Store

  1. A történetmesélés nagymesterei

Ha már unalmas a Hófehérke, vagy a változatosság kedvéért mi kérnénk egy mesét a gyerektől, jöhetnek a sztorikockák! A fantáziát és kreativitást nagymértékben megmozgató app minden gombnyomásra 9 képet választ ki véletlenszerűen a 18 dobókocka 108 rajzából, és ezek alapján kell egy történetet szőni – 7 trillió lehetséges kombinációra már senki nem mondhatja, hogy nincs ötlete, mit meséljen.

Google Play

+ 1

A biztonság kedvéért

Aki szeretné elkerülni, hogy a gyermeke kezébe került telefon önálló életre keljen, az imádni fogja a Kids Place-t. Ez a sokoldalú launcher megakadályozhatja, hogy a gyerek önállóan letölthessen, törölhessen vagy vásároljon appokat, a véletlen hívások is elkerülhetők vele, de akár időkorlátot is beállíthatunk rajta a gyerekjátékokhoz. Külön előnye, hogy a háttérben is futtatható, és használatához még netkapcsolat sem szükséges.

Google Play  /  App Store

Emma

Olvass további cikkeket hasonló témában!

A szerző további írásai