Mars a gép elől, anyának dolgoznia kell!

Vica | Olvasási idő: 6 perc

Vica

Kor: 48 Gyerekek száma: 2
"Az informatika természetesebben veszi körül a gyerekeimet, mint engem gyerekkoromban nyaranta a kiscsibék. Szívügyem a lányok érdeklődésének felkeltése az informatika, távközlés, programozás iránt."

Gyanakodva pislog a gyerek rám, hiszen a gépen ő sok mindent csinál, mesét néz, játszik, mandalát színez, megnézi a Mártiék képeit, de speciel házi feladatot egyelőre nem ír rajta. A „dolgozás” fogalma ráadásul a 21. században egyre megfoghatatlanabb egy átlag gyerek számára (persze, a mázlistábbjának van mozdonyvezető, ápoló, kőműves, szakács apja-anyja, azt még az oviban is el lehet magyarázni…), a gépen dolgozás meg aztán mindennek a teteje. Pedig én tényleg dolgozom ilyenkor: szövegeket írok, mások szövegeit olvasom, bonyolult táblázatokat szerkesztek, fordítok, és egyre gyakrabban kerül elő a Skype és társai is, ahol számukra érthetetlen nyelven karattyolok valami projektről. Mindennek egyre nagyobb része végezhető otthonról, külföldről, akárhonnan. Ha nem tudok elmozdulni a torokgyulás gyerek mellől, azért nem borul még feltétlenül a határidős munka, nem kell egész napos szabadságot kérni, ha el kell vinnem fogorvoshoz a kiskorút, hiszen otthonról vagy „nem munkaidőben” is be tudom fejezni.

Ennek persze ára van: a munka beszivárog a magánéletünkbe is. Pitty-pitty, hallom a telefonomat, mikor beülünk a kocsiba, mert kirándulni indulunk: csak remélem, hogy valami hírlevél, ilyesmi, ami nem igényel intézkedést. Az örömhír, hogy megnyertük a vágyott nemzetközi kutatás-fejlesztés pályázatot, az egri vár ormán ért utol, se a gyerekeim, se a teremőr nem értették, mért kezdtem el hangosan vidámkodni a telefonba. Álltunk már a Balaton partján kicsomagolatlan strandszatyrokkal, míg apa végeláthatatlanul próbálta az ügyféllel-kollégával megértetni, hogy indíthatná újra a lefagyott rendszerét. Próbáltam már csigalassú szállodai wifiről sürgős árajánlatot adni, blogposztot javítani valahol az M5-ösön Lajosmizse és Kiskunfélegyháza közt. Ez nem épp jó képet ad a kicsiknek a „rugalmas munka” fogalmáról, pedig annak millió előnye van.

Ha elegem van a képernyő előtt ücsörgésből, akkor jobb eséllyel csinálok valami értelmeset otthon, amihez tán valami mozgás is társul (kiteregetem a ruhákat, összesöpröm a hullott leveleket, vagy akár beiktatok egy tízperces sétát), mint az irodában, ahol általában csak a közismert „időpazarlók” állnak rendelkezésemre – macskás videók nézegetése a Facebookon, női magazin legbárgyúbb cikkének elolvasása, nem is beszélve a viccoldalakról – gyorsan fenéken is billentem magam, hogy ha már nem dolgozom, valami értelmeset olvassak legalább. Nem is beszélve arról, micsoda időmilliomos lehet az ember, ha hirtelen kap kétszer ötven percet ajándékba minden nap – nekem pont ennyire van a munkahelyem a lakásunktól.

Mars a gép elől, anyának dolgoznia kell

Bár elmélyült munkára inkább oviban, iskolában ülő kiskorúak mellett van lehetőség, egyáltalán nem rossz, ha a gyerekünk látja első kézből, mit csinál egy programozó, egy szakfordító, egy tervezőmérnök, esetleg egy távleletező radiológus, bár azt azért ritkán csinálják otthonról. Bepillantást nyerhet, milyen is az, amikor a könyvelőm elmarja a képernyőmet egy Teamviewer használatával, és bamba ügyfele helyett távolról regisztrál, bevall. Nagyobb korában láthatja, hogy készül egy infografika, sőt, ennek az oldalnak javította már cikkét is, mert a kérdéses játékról messze több fogalma volt, mint nekem valaha is lesz.

Persze ehhez pont az kell, hogy NE zavarjuk el, ha dolgozni kezdünk az otthoni gépen, ne zökkenjünk ki, ha áll a hátunk mögött, figyel és kérdez. Hogy legyen türelmünk válaszolni a kérdéseire (bevallom, egy bonyolult EU-pályázat közepette nekem sincs mindig). És azért vegyük észre: a rugalmas munkának is vannak határai. Nem jó olyan apa-anya mellett felnőni, aki otthon is csak dolgozik, és már életében megvalósult a család szempontjából Gárdonyi híres sírfelirata: „csak a teste…”

A gyerekeink természetesen fognak belenőni a biztonságos VPN-ek, a co-location irodák és  közösségi „munkahelyek” világába, ahol akár pizsamában is levezényelhető egy többmilliós projekt nagy része, és sokaknak kell megtanulni úgy dolgozni Jose-val Caracasból,  Svennel Oslóból és Francoise-val Párizsból, hogy két év alatt tán háromszor találkozunk személyesen, és a használt munkanyelv senkinek sem az anyanyelve.

Olvass további cikkeket hasonló témában!

A szerző további írásai