Közös vadászat, közös élmények: miért jó a családnak a Pokémon Go?

Bár hanyatlani látszik a nyáron még mindent elsöprő Pokémon-őrület, az már viszonylag rövid idő alatt kiderült, hogy többféle hasznos hozadéka is lehet a szörnygyűjtő játéknak. A Digitális Család pszichológusaival a virtuális lényvadászat személyes kapcsolatokra gyakorolt hatásairól beszélgettünk.

Nem más és mégis más

Önmagában egyetlen számítógépes játéknak sincs specifikus hatása, állítják szakértőink, ilyen szempontból nem mondhatjuk azt, hogy például a Minecraft vagy a Tetris jobb vagy rosszabb, károsabb, veszélyesebb vagy fejlesztőbb hatású, mint az Angry Birds vagy egy tamagocsi. Két lényeges dologban viszont a Pokémon Go mindenképp különlegesebb, másabb és újszerűbb a korábbi játékoknál: egyrészt kimozdítja az embereket a négy fal közül, másrészt a Pokémonok vadászatába a szülők is jobban bevonhatók – ha más nem, legalább azért, mert a gyerek kimozdulásához általában elkél a felnőtt kíséret.

Ezek következtében a többi játékkal szemben a személyes kontaktus és közös aktivitás minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kap, legyen szó akár szülőkről és gyerekekről, akár kortársak kisebb-nagyobb csoportjának tagjairól. Mondhatjuk persze, hogy ész nélkül és félvakon pokémonozva várost és folyópartot járni közelebb áll a társas magányhoz, mint a valódi társas tevékenységhez, de annyit már alapból elért a játék, hogy a résztvevők élőben vannak együtt, innen pedig már könnyebb a kütyük nélküli közös élmények felé is nyitni.

Gyere anyáddal Pokémont szedni!

Míg kisebb gyerekeknél nem kérdés, hogy a szülő elkíséri-e a minivadászt, kamaszoknál ez erősen opcionális terület. Aki próbált már számítógép elé kövült, lustulásra hajlamos kamaszt kimozdítani nemhogy a komfortzónájából, de akár csak a szobájából, az tudja, hogy néha még a túsztárgyalók is elvéreznének a feladaton. Ráadásul bizonyos kor fölött egy nagybevásárlás vagy Lili néni vasárnapi meglátogatása közel sem olyan vonzó program, amiért a gyerek szívesen eltávolodna a saját kis kényelmes világától. Érzi, hogy izgalmas élményekre és új ingerekre ezek során nemigen számíthat, és az igazi családi együttlétet sem feltétlenül ilyen hétköznapi kalandok mentén képzeli el.

Alex Tihonovs / Shutterstock.com

Nyilván bízom abban, hogy a gyerekeim majd kamaszként is szívesen lesznek „csak úgy” velem. Ám ha mégsem így alakul, akkor érdemes lesz lenyelnem a békát, hogy sziporkázó személyiségem önmagában már nem elég jó társaság a gyereknek, és jobbat kell ajánlanom: ha pedig pont a kimondhatatlan nevű animált szörnyecskék közös kergetése villanyozza fel, ám legyen. Az se gond, ha csak azt akarja bebizonyítani, hogy van, amiben már jobb nálam. Vagy ha csak röhögni akar azon, ahogy nekisétálok a villanyoszlopnak egy démonkára tapadva. Bármelyik eset is áll fenn, máris közösebb és élményszerűbb a délután, mint ha csak a tévét bámulnánk együtt.

Kell-e szörny a beszélgetéshez?

Ugyan pokémonozni a villamoson vagy autóban ülve is lehet, a játék egy másik nagy jósága, hogy olyan helyekre is elvezeti az elszántabbakat, amiket csak gyalogosan lehet megközelíteni. A testmozgásnak pedig az egészségügyi előnyökön túl van még egy érdekes jellemzője: mozgás közben könnyebben megy a beszélgetés. Még a nehezebb témák is gördülékenyebben haladnak ilyenkor, hiszen a fizikai tevékenység oldja a „beszélnünk kell” feszültségét. Séta közben nem muszáj a másikra nézni, az ember el tudja hitetni magával, hogy tulajdonképp csak hangosan gondolkodik – és így az egymás mellett elhangzó monológokból igazi párbeszéd is születhet, olyan dolgok is kimondásra kerülhetnek, amik egy „direkt” beszélgetésben talán soha.

A Pokémon Go természetesen nem tutibiztos csodaszer és terápia az egymástól eltávolodott barátok vagy családtagok összehozásához (főleg akkor nem, ha a Pokémonok vagy a másik iránti érdeklődés nem túl őszinte), de remek alapot teremthet egy-egy kockázatmentes együttléthez. Benne rejlik a lehetőség, hogy felpezsdítsen vagy kibillentsen a holtpontról egy bemerevedett kapcsolatot, hogy elinduljon egy újfajta kommunikáció, hogy a gyerek a hétköznapi, unalmas és megszokott élethelyzeteken kívül is lássa a szüleit – és ebből végül bármi kialakulhat. Ki tudja, idővel talán a szörnyek is elmaradhatnak.