Kilencéves gyereknek saját iPhone?

Kilencéves kislányom okostelefont fog kapni. Tudom, tudom, maga a gondolat is elrettentő sok embernek.  Szerintem meg eljött az ideje.

Ebben a kütyükkel teli világban vannak szülők, akik gyerekeik „technológiai ártatlanságát” mindenáron meg akarják őrizni. Értsd: távol tartani őket a szülői kütyüktől, és minél későbbre kitolni azt a pillanatot, amikor a gyerek megkapja a sajátját. Az első számú kütyümumus az okostelefon. Mert azt ugye könnyű zsebre vágni és mindenhova magunkkal vinni. Egy pillanat alatt elő lehet venni olyan tiltott helyen, mint a paplan alatt, amikor aludni kellene, az iskolai padban tanulás helyett, vagy egy színházi előadás közben, amikor nem lenne szabad. Ráadásul könnyen el is veszíthető egy perc alatt. Mindezek a tulajdonságok sok szülőt elijesztenek.

Az internet tele van cikkekkel, posztokkal, amelyekben az anyák és az apák büszkén hirdetik, hogy a kütyük, főleg az okostelefonok közelébe sem engedik a porontyaikat. Mayim Bialik amerikai színésznő, író és blogoló anyuka nemrég hosszasan kifejtette érveit az ellen, hogy a fiai okostelefont kapjanak. Mivel a kistinik még sehova nem mehetnek egyedül, és egyéb kütyükkel sem játszhatnak, nem látja értelmét saját telefonnak és nem is engedi nekik a használatát.

A lányom annak a küszöbén van, hogy egyedül, szabadon mehessen ide-oda. Én hiszek abban, hogy ha kontrollált körülmények között (erre rengeteg technológiai és nevelési módszer van) a telefon használatát kordában tartjuk, a gyerek meg fogja hálálni a bele vetett bizalmat. És amíg viszonylag kicsi és gyakran van szülői felügyelet alatt, meg lehet neki tanítani, hogy a telefont, ugyanúgy, mint minden mást az életben, a helyén kezelje. A teljes tiltásban sosem hittem, és meg vagyok győződve arról, hogy rosszul sül el. Akár az édességekről van szó, akár bármi másról, ami kis mértékben ártalmatlan, de nagy mértékben káros, én elmagyarázom és megmutatom a gyereknek, hogy mit hogyan kell fogyasztani és használni. Most még van erre lehetőségem, mert velem él, hallgat rám (na, jó, általában hallgat rám), és fegyelmezni tudom. Ha 19 évesen kaparintja meg először korlátlanul az addig tiltott tárgyat, erre már nem lesz lehetőségem. Sem arra, hogy letiltsak applikációkat, sem arra, hogy a telefont elvegyem, ha túlzásba viszi a használatát.

Persze felvetődik, hogy ha a kapcsolattartás a fő cél, akkor miért nem veszek a gyereknek egy „butatelefont”. Azért, mert a gyerek nem hülye, csak kicsi. A gyerek pontosan tudja, hogy mennyi minden másra használhat egy okostelefont. Lányom hároméves kora óta fényképez az enyémmel, jelenleg az angol helyesírást és a szorzótáblát is gyakorolja vele, a gitárgyakorlás előtt meghallgatja a számokat a YouTube-on, és reggel megnézi, hogy hány fok lesz, hogy tudja, mit vegyen fel. Ugyanerre vágyik, azzal a jelentős előrelépéssel, hogy ne kelljen elkönyörögnie az enyémet, hanem a sajátja legyen.

Nagyon nehéz lenne letagadni, hogy az okostelefonok a mindennapi élet szerves részei. Lányom, aki most kezd hirtelen felnőni, a saját döntéseit hozni, és kíváncsi dolgokra, nem akar állandóan tőlem függeni. Megértem, mert teljesen ésszerű, megbízható gyerek, és még csak nem is könyörög saját telefonért. Egyszerűen nem érti, hogy neki miért nem lehet. Hát, voltaképpen lehet. Van egy levetett, már senki által nem használt, kiszuperált okostelefonunk, egy régi iPhone, amit meg fog kapni. Valamikor a közeljövőben, amikor úgy érzem, eljött a megfelelő pillanat. Majd elmesélem, hogy hogyan sül el a dolog. A legrosszabb esetben rövid életű lesz a telefonbirtoklás.