Hagyjuk az okostelefont az erdőszélen?

Emma | Olvasási idő: 6 perc

Emma

Kor: 41 Gyerekek száma: 2
"Tudok lekvárt főzni, betont keverni, horgolni és birkát nyírni – ezeket és sok más hasznos dolgot már mind az internetről tanultam, egy nagyvárosoktól távol eső kis faluban, ahová néhány éve költöztünk. Itt kezdett feltűnni igazán, hogy bár az emberek mindenhol használják a netet, a legtöbben valójában nem tudják, mi mindenre használható."

Jó, jó, nálam is ott van az okostelefon, ha az erdőbe megyek, de gyakran örülök, ha olyan részre vetődünk, ahol térerő híján utolérhetetlenek vagyunk. Ám kiderült, hogy városi barátaink nagy részének ez inkább frusztrációt okoz, mint örömet.

Talán volt már róla szó: nem véletlenül költöztünk a fővárosból egy erdőszéli, messzi kis faluba. Természetjáró, nyugalmat és csöndet kedvelő emberekként azt szerettük volna, hogy a gyerekeink is otthonosan mozogjanak az épített környezeten túl is. Hogy értékeljék mindazt a csodát és változatosságot, amit erdő-mező nyújt. És hogy testközelből ismerhessenek fűket-fákat-bogarakat, érezhessék, mennyire feltöltődik az ember a természetben.

Városlakók az erdőben okostelefon nélkül

Van tehát az életformánkban annyi vadromantika, hogy elméletben és átmenetileg igen vonzónak tűnjön sok városi barátunk számára is, akik rendszeresen meglátogatnak minket. Mégis, amint gyakorlatilag is elindulunk velük a vadonba, legtöbbször még a felbukkanó nyulak és őzek sem tudnak olyan érdekesek lenni a városi kiskorúaknak, mint az épp futó Minecraft-küldetés vagy a folyamatban lévő chatelés. Már persze amíg van mobilnet, de utána is jobban leköti őket a nethiány miatti panaszkodás, mint a levelek alól előbukkanó szarvasbogarak tánca. Miközben szinte büszkén jelentik ki kétszáz méterre az erdő szélétől, hogy fogalmuk sincs, merre járunk, sose találnának innen haza.

Persze, értem én, a természetben nem érkeznek nyolc másodpercenként újabb erős impulzusok, nem lapul Pokémon minden bokorban, szinte fenyegető is lehet a túlzott csend és nyugalom. De ha mi nem tanítjuk meg a gyerekeinknek a felfedezés örömét és a kitartóbb figyelmet, senki nem fogja. Márpedig a felnőttek sem hajítják el a mobiljukat az erdőszélen, pedig igazán nem valószínű, hogy néhány óra nettelenség során eget rengető dolgokról maradnánk le.

Mi van az erdőben?

Előfordult olyan is, hogy az érkező baráti társaságból csak a férfiak mentek ki az erdőbe, mi, lányok otthon maradtunk. Egyszer csak a barátnőm felolvassa a férjétől érkezett üzenetet:

négy géva az erdőben!”

Egy pillanatra melegség öntötte el a szívemet: lám, megrögzött városlakó barátom egyre jobban értékeli a természetet, és így tud örülni négy gévagombának is! Aztán gyorsan kiderült, hogy erősen félreértettem a lelkesedést, a boldog üzenet ugyanis valójában arról szólt, hogy 4G van az erdőben…

Nyilván a mobilkorszak előtt is voltak olyanok, akiknek eszükben sem volt 500 méternél messzebb merészkedni a civilizációtól. Akiket a víz levert a vadkemping szó hallatán, és amúgy sem különösebben nyűgözték le a természet csodái. Ám azt hiszem, nem dramatizálom túl a helyzetet, ha azt mondom, hogy a mobilkorszakkal és az azonnali megosztás kényszerével pont a legfontosabb része vész el a kirándulásoknak. A nyugalom, a lelassulás, a feltöltődés, az apró részletekre figyelés.

Mindenhol a szelfi

Nemrég Horvátország egyik leggyönyörűbb nemzeti parkjában jártam, ahol a tavak és vízesések között a legtöbb helyen deszkapallókból épült. Igen keskeny járdákon lehet csak sétálni. A park mindig is népszerű, tehát jellemzően minden évszakban turistákkal zsúfolt. Az egyre kezelhetetlenebb gyalogosdugók azonban nem pusztán a tömeg miatt alakulnak ki. A telefonok és szelfibotok erdejében alig látszottak a látványosságok, a tömeg pedig toporgott. Rengetegen hosszú perceket szántak arra, hogy beállítsák az egyéni és csapatszelfiket – eközben természetesen háttal állva az igazi látnivalóknak.

Kedvem lett volna megkérdezni a parkfelügyeletet, hogy évente hányan pottyannak vízbe szelfizés miatt. Az ezrek között talán ha maroknyi olyan embert láttam, aki nem a telefonján keresztül, hanem csak úgy a puszta szemével szívta magába a látványt. Az európai roamingdíjak megszűnése óta pedig az azonnali megosztás kényszere – hiszen a modern felfogás szerint nem fotózod le és nem osztod meg, akkor ott se voltál, meg se történt – még a külföldi utazásokból is elveszi a valódi jelenlétet, a mobiltelefon nélkül, csak úgy natúrban megélt élményeket.

A természet fontos

Van néhány olyan dolog az életben, aminek a jelentőségét és fontosságát nem lehet túlbecsülni, szerintem ezek egyike a természet. Értelemszerűen nem a fotózás és a szépségek megörökítése ellen beszélek. Nem azt mondom, hogy bolyongjunk elveszetten bárhol, ha a GPS tud segíteni a hazatalálásban. Jól jön a net, ha muszáj azonnal eldönteni, gyalogbodzát találtunk-e vagy simát. De egy dolog biztos: a természet igazi élvezetéhez a telefon és a net a legutolsó dolog, amire valóban szükségünk van.

Olvass további cikkeket hasonló témában!

A szerző további írásai