Felfedezők és világjárók a fotelben: a virtuális valóság is lehet elég jó

Múlt héten Los Angelesben kószáltunk a családdal, tegnap körülnéztük a British Museumban, hétvégén pedig a Cinque Terrén fogunk kirándulni. Ja, útlevél, csomagolás és belépők nélkül, teljesen ingyen. És a határ a csillagos ég.

Nagyszerű nagyvilág

Utazóbolond vagyok, ezt mindenki tudja rólam. Az internet előtti időkben képes voltam bármely kultúrház diavetítős útibeszámolóira is elmenni, csak hogy többet láthassak a világból. Az internettel aztán a végeláthatatlan mennyiségű fotó, a privát útleírások, majd később a panorámafotók és egyre jobb videók és profi filmek hozták jóval közelebb az eladdig ismeretlen vidékeket. Ezektől még nem éreztem ott magam, de máris sokkal többet láttam a világból, mint a szüleim valaha láthattak.

Aztán jött a hatalmas minőségi ugrás, a Streetview, és a kétdimenziós térképek hirtelen bebarangolható virtuális világgá váltak. Hihetetlenül jó érzés volt, hogy a kattintgatással ugyanazokon a katalán utcákon barangolhatok, ahol élőben is jártam már, hogy már utazás előtt tudhattam, hogy néz ki a leendő szállásom kapuja, és nem egy híres épületről egész más benyomásokat szereztem így, mint pusztán fotók alapján. Persze a fiam is rákattant a fotelkalandorságra, vidám jelenet, mikor azt üvölti a falusi udvaron rohangászva, hogy „megyünk Mexikóóóóóóóbaaaa!”. És azt még el sem árultam neki, hogy a NASA-hoz és a Holdra is elutazhatunk.

A monitor sosem fog sós tengeri szellőt fújni az arcomba (persze erről beszéljünk majd újra pár év múlva), tehát ha tehetem, mindenképp utazom. Viszont annyiszor nem tehetem, mint amennyiszer szeretném, így komolyan rendkívül boldoggá tesz, hogy az internet az ilyen kis álmodozós kiruccanásokat is megengedi az egész családnak.

Kultúra és tudomány majdnem testközelből

Mikor épp elkezdtem mondogatni, hogy a Streetview-val én azért szívesen megnéznék jó néhány épületet – főleg múzeumot – belülről is, kívánságom teljesítése már folyamatban volt: az Art & Culture projekt azóta is egyre bővül. A világ számos híres művészeti vagy tudományos múzeumába és galériájába juthatok így be sorbanállás és a tömegek kerülgetése nélkül – a kiállított tárgyakhoz pedig ugyebár a múzeumban sem szabad hozzányúlni.

Mondhatnánk, hogy ha már nem jutunk el élőben az adott múzeumba, egy sima képen is meg lehet nézni bármely műalkotást, de talán mégsem mindegy, hogy Klimt Csókját mennyire közeli részleteiben vizsgálhatom így, vagy hogy kontextusba és érzékelhető térbe helyezkedve láthatom-e például a Smitshonian Természettudományi Múzeum grandiózus csontvázait.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy mindez csak kistestvére az igazi virtuális realitás (VR) csodáinak, ahhoz viszont egyelőre sajnos nem elég egy sima számítógép…

Osztálykirándulás másképp

Gyerekkorom egyik kedvenc könyve, a Földrengések szigete egy olyan jövőben játszódott, ahol a diákok földrajz- és történelemórán nem a térképre meredtek, hanem beszálltak a quintobuszba, és huss, kis utazást követően máris az eredeti helyszínen nézhették meg Egyiptom ősi piramisait, a vulkánok füstölgő krátereit vagy az északi fjordokat.

A valóságban még nem tartunk itt, de lassan közelítünk: a Google Expeditions projekt segítségével a tanárok az egész osztályt izgalmas virtuális kirándulásokra vihetik anélkül, hogy ki kéne mozdulni az osztályteremből. A 360 fokos panorámafotók és 3D-s képek a Cardboard szemüveggel kombinálva a jelenleg lehetséges legélethűbb élményt nyújtják, mindegy, hogy a Buckingham Palotában, a British Museumban, a Nagy Korallzátony vizein vagy a világűrben nézelődünk. Az Expeditions az oktatás és a tapasztalatszerzés egészen új szintjeire vezet gyereket és felnőttet egyaránt, ráadásul közben arra se kell feszülten figyelni, hogy az osztály fő bajkeverői mikor fognak felmászni a pálmafára.

És most akkor kicsit elhagyjuk ezt a borongós, őszi időt, és naposabb tájakra evezünk családilag. Ezúttal nem viszünk bőröndöt, tele naptejjel, fürdőruhával és strandpapuccsal. Csak kényelembe helyezzük magunkat a monitor előtt, és élvezzük a látványt.