Drágám, megígértem a telefonnak, hogy ma este futni megyek

Vica | Olvasási idő: 6 perc

Vica

Kor: 48 Gyerekek száma: 2
"Az informatika természetesebben veszi körül a gyerekeimet, mint engem gyerekkoromban nyaranta a kiscsibék. Szívügyem a lányok érdeklődésének felkeltése az informatika, távközlés, programozás iránt."

Az a helyzet, hogy nem én vagyok az, aki hetente lesi az új fitneszalkalmazások megjelenését, karjára szíjazott mobillal izzad rendszeresen az edzőteremben vagy rigorózusan írja a napi, tudományosan megtervezett étrendjét és heti testsúlyértékeit. Mentségemre szólva, nincsen súlyfeleslegem, se krónikus betegségem, de azért így középkorúan csak odafigyelhetnék jobban. De tudjátok, milyen újabban a technika: tolakszik. Akkor is illegeti magát előtted, ha te nem kéred, és nem is feltétlenül rossz dolog ez, kitalálták az okosok, hogy foghatják mozgásra az elpuhult, képernyőfüggő városlakót.

A tavaly nyár óta használt okostelefonra egyszer csak feltelepült egy kis alkalmazás. Gyártói logót viselt, először észre se vettem, hogy ott van, tán engedélyt se nagyon kért a frissítésre. Csak úgy volt. Egészen addig, amíg a kisebbik gyerekemmel ki nem mentünk a napsütésbe futni, és hogy a többiek se veszítsék nyomomat, vittem a telefont is a zsebemben.

„Mármegintkiaza….” –felkiáltással vettem kezembe hazafelé a gyanúsan rezgő-zörgő-füttyögő eszközt. RÖGZÍTVE 13 PERC FUTÁS! – vágta az arcomba, becsült távolsággal megfejelve az adatot. „Hát ezt te meg honnét tudod?” –ráztam meg, mint a macskát szoktam, ha valami galibát csinált. A telefon nem sértődött meg, hanem a következő napon azzal lepett meg (már megint egy „mármegintkiacsudakeresabuszon” kotorászás után), hogy ajánlott lépésszám 6000, eddig megtettem belőle 2345-öt. Amikor már hazafelé igyekeztem, akkor meg zörögve ujjongta: „teljesítette a napi lépésszámot, csodás!” Aha, biztos.  Még az életben nem számoltam meg, hány lépés van a villamosmegállótól az irodánkig. De a kis alkalmazás megszámolta, méghozzá úgy, hogy pont annyit tettem érte, mint a sportnélküli átlagfelhasználó általában: SEMMIT.

A szofver alighanem figyelni kezdte, hányszor kattintok rá, mert egyre többfélét kezdett ajánlgatni és kérdezgetni: ma hány órát aludtam? Mit ettem? Mennyi a vércukorszintem?  Ezt persze már manuálisan kellett volna rögzítenem, szóval hol került bele adat, hol nem. A napi és heti jelentéseket azonban hűségesen mutogatta a gyaloglásról-futásról, akár a parkban a futókörön, akár a vonat után loholva „sportoltam” aznap. A gyerek érdeklődéssel figyelte a kis zöld grafikonokat.

Aztán elérkezettnek látta az időt arra, hogy megkérdezte: készen állok egy újabb kihívásra? Mondjuk nem csak 30 aktív perc naponta (nem mertem többet beállítani), hanem három „edzés” egy héten, tehát ha elfogadom, akkor bizony egy hétköznap is ki kéne mennem futni.

Este hazamegyek (teljesítette napi lépésszámát, csodás!), majd bejelentettem: most futni megyek, elvégre megígértem a mobiltelefonomnak.

Neked elmentek otthonról, csóválta a fejét életem párja. Nem nekem mentek el, én megyek el, egész a futókörig, nézd meg, ráztam az orra előtt az alkalmazást. Apropó, neked miért nincs ilyened? elvégre csak az évjáratban különbözik az amúgy azonos márkájú, típusú telefonunk.

Tudod, hogy kiment a térdem, mikor a gyerekkel fociztam, ha most én kimegyek futni veled, akkor cipelhetsz haza (ezen felröhögtem, hiszen a köztünk lévő 35 kilónyi különbség nem épp az én javamra szól), meg akkor ki csinál vacsorát. (Esetleg beírhatnám a cseppet sem vezetett étkezési naplóba.)

Egyedül teljesítettem tehát a kihívást, a kis masina meg dörzsölhette a nem létező kezét: túlteljesítettem a tervet, már annyival, hogy a kissé hirtelen zordra és nedvesre fordult időjárás miatt kénytelen voltam a futókört elhagyva egész a házunkig nyargalni. (Az alkalmazás szerint a futás nem szégyen, és hasznos, az esőben hazafelé rohanásra pedig az eredeti mondásverzió érvényesül: néha szégyen a futás, de hasznos….)

A naplóban szépen szaporodnak a „jutalmak” és elismerések, nekem pedig eszembe jutott, hogy van nékem egy kamaszlányom, akinek pecsétes, harminc napon belül elbírálandó kérvényt kell benyújtanom, ha azt akarom, hogy megmozduljon a nagyon muszájon túl. Van viszont neki ugyanezen gyártótól egy hasonló sorozatú okostelefonja, aminek minden füttyenésére olyan gyorsan és hevesen képes reagálni, mintha egy valós kígyó csípte volna meg.

Ugye sejthető a következő lépés? Ha magától nem települt, vagy érdektelenség miatt elhallgatott a kis alkalmazás, akkor majd teszek róla, hogy települjön és füttyögjön, arra hátha jobban hallgat, mint hús-vér anyjára, aki időnként megígéri a telefonjának, hogy többet alszik és többet mozog.

Olvass további cikkeket hasonló témában!

A szerző további írásai