Botika szuahéli nyelvre állította apa telefonját

Vica | Olvasási idő: 6 perc

Vica

Kor: 48 Gyerekek száma: 2
"Az informatika természetesebben veszi körül a gyerekeimet, mint engem gyerekkoromban nyaranta a kiscsibék. Szívügyem a lányok érdeklődésének felkeltése az informatika, távközlés, programozás iránt."

Azt mindenki tudja, hogy a gyerekek általunk sose látott funkciókat képesek bármilyen digitális kütyüből előcsalni, és két óvatlan mozdulatuk több órás rendszergazdai munkát jelenthet, ha vissza akarjuk csinálni, amit elkövettek. Az is közismert, hogy a tipikus gyerek első parancsa bármilyen kütyün valahogy mindig a DELETE ALL, esetleg a FORMAT, a végeredmény azon múlik, időben tépjük-e ki a kezükből a billentyűzetet, tabletet, okostelefont. De tudnak bonyolultabb trükköket is – néhány példa, egyenesen Valóság nagybátyánktól.

Sose felejtem azt az estét, nem a gyerekre, valahol magamra voltam mérges, ha elsőre nem is úgy látszott. Ültem a gép előtt, a két-három év közötti fiam az ölembe kéredzkedett, látod kisfiam, itt a cica, ott a tenger, a ház, ez meg itt a Juli, aki jön hozzánk néha, itt nézzük, itt kattintunk, itt meg írunk mindenfélét, szavakat, számokat, mesét. Ezt persze feltétlenül ki akarta próbálni ő is, idecsapott, odacsapott a billentyűzeten – gyorsan próbáltam talán egy üres Word lapot kinyitni, ott legfeljebb megjelenik az A betű. Aztán a kölyök odavert egy jó nagyot, három ujjal talán, és püff, a monitor felfordult, ja, nem, csak a kép rajta, de az mindenestül. Hogy mire találták ki ezt a funkciót, azt máig sem tudom, de egy trükkös billentyűkombinációval fejre lehet állítani a látványt, tótágast álltak a Wordben a betűk, az Excelben a számok, deviccesvagytegyerek.

Na, igen. És akkor most hogy kell ezt visszacsinálni? Miii, hogy az egér is fordítva kering a felületen?!

Botika szuahéli nyelvre állította apa telefonját

Már nem emlékszem, de tudom, egy „rendes” gépet is be kellett vetni, hogy a reprodukálhatatlan billentyűkombó hatását valamilyen beállítással végre megszüntessük, mert a fordított egérkezelés még akkor is borzasztó nehéz volt, mikor nagyjából már kigugliztam, mit kéne csinálni. Megkönnyebbült sóhaj: micsoda véletlen, de most már biztos nem lesz még egyszer ilyen, hiszen senki sem emlékszik, mit ütött le. (Dehogynem, még kétszer volt hozzá szerencsénk, ha valaki megkérdezi, ma se tudom, hogy kell ilyet beállítani, ahogy azt sem, hogy is javítottam meg.)

A hazai telefonok általában magyar, külön kérésre esetleg angol vagy német beállítással érkeznek leendő tulajdonosukhoz, hogy könnyű legyen őket használni. De ezzel együtt, ha valaki szeretné látni, hogy néz ki a menü héberül vagy szuahéli tájszólásban, épp megteheti. Először informatikus kollégák vicceltek meg így valakit, míg kihúzta a lábát a gépteremből, nagyjából azt is egy órát tartott visszarakni – így megy ez, ha senki se beszél szuahéliül. A következő elkövető azonban egy mit sem sejtő, olvasni se tudó négyéves volt, aki apu visszatértekor a döbbent arc láttán csak sírva fakadni volt képes a kérdésre: „Hogy csináltad, kisfiam?” “Nehehehhem tudohohhom!” A telefon végül egy harsányan röhögő szervizes fiúnál kötött ki, aki hitte is meg nem is, hogy Botika állította arabra a telefont, míg apuka vacsorázott.

Az a kicsi is csak nyomkodni akart pár percig, aki egy teljesen érthetetlen szövegű sms-sel bombázta meg apu céges telefonjának teljes névjegyzékét. Napokig keringett a pletyka, hogy Gábor bizonyára irgalmatlanul berúgott, hiszen folyton nála a telefon, ugyan ki más lehetett…

„Apu, elküldhetem a szelfimet a nagyinak?” – kérdezte a következő – kicsit nagyobb – versenyző egy enyhén ereszd-el-a-hajamat hangulatú fesztiválon. Hogyne kérlek, bólintott szórakozottan apu, felnézve a sör-halászlé kombóból. Okostelefonon annyira nem nehéz félrenyomni, repült is a szelfi. Na, nem Margit nagyinak (aki „Nagyi Margit” néven szerepelt a listában), hanem Nagy Tibor vezérigazgatónak, apu rettegett főnökének, aki a háttérben meg is szemlélhette lelkesen piáló, a bal kezével érdekes gesztust tevő beosztottját a vidáman vigyorgó gyerekarc mögött.

Botika szuahéli nyelvre állította apa telefonját

Sok-sok évvel ezelőtt egy sokmilliós gépteremben dolgoztam, a középen feszítő mainframe számítógép talán a harmadik ilyen volt az országban. Importáltunk hozzá vezető fejlesztőt is egy távoli országból, aki magával hozta hálózati mérnök feleségét és közös, érkezéskor pár hónapos kisfiukat is. A gyerek gyakori vendég volt a munkahelyen, ha a bébiszitter nem ért rá, vagy a szülei úgy ítélték, a srác viszonylag veszélytelen, hiszen járni sem tud még. Járni valóban nem tudott, de négykézláb már komoly sprintet tudott levágni érdekes tárgyak irányába. Egy nap felkeltette érdeklődését a négykézlábbal épp szemmagasságban virító, naaagy, piros gomb. A naaagy piros gomb arra szolgált, hogy az egész géptermet áramtalanítani lehessen vészhelyzet esetén, és a gyerek nyílegyenesen célozta be. Szegény Chris, olimpikonokat megszégyenítő hatalmas csukafejessel akadályozta meg az utolsó pillanatban, hogy a kisfia megnyomja, minimum tönkretéve egész aznapi munkáját. A gyerek azonban nem ijedt meg, sőt, kiváló lehetőséget látott apu figyelmének felkeltésében: ha ilyen viccesen tud ugrabugrálni, akkor jó játék ez. Ismét a gomb irányába igyekezett, szeme sarkából lesve, ugrik-e már apu olyan vicceset rá. A szerencse végül a takarító néni személyében érkezett meg, aki elterelte a kissrác figyelmét.

Egyszerű, ez mostanában a fejlesztők jelszava, egyébként jogosan. „Egy gyerek is képes használni” – ez a másik népszerű szlogen. Néha az az érzésem, bizonyos funkciókat kizárólag gyerekek képesek előcsalogatni az informatika ilyen-olyan bugyraiból, ők hozzák elő a gyereklelkű programozók által Excel-parancsok közé rejtett táncoló macskát, csak ők jönnek rá, hogy kell pillanatok alatt fehér alapon fehér betűkkel titkos naplót varázsolni, ők raknak a leendő ház tervrajzára visszafejthetetlen, feltörhetetlen kódszót, amire csak ők emlékeznek… vagy inkább ők sem. A tehetségesebbje aztán nem felejti el ezeket nyolcéves kora után sem, belőlük lesznek aztán a guruk, a varázslók, a startupkirályok, vagy a hackerek.

A te családodban is történt már olyan eset, amikor meggyűlt a bajotok a digitális kütyükkel?

Vica

Olvass további cikkeket hasonló témában!

A szerző további írásai