Olyan jó néha úgy elmerülni valamiben, mintha még most is gyerek lennél, igaz? A kreativitás az, ami biztosan megvan 1 és 100 évesen is - ajánlunk pár videót, amivel összeköthetitek az online és az offline világot egy kis közös, játékos alkotással!
Valld be, a régi, szürke gyurmából készült műveidre is úgy emlékszel, mintha azok a világ legszebb kreációi lettek volna, pedig valójában rajtad kívül senki nem ismerte fel, mit ábrázol. A repülő elment medvének is, vagy a vár autónak, de nem számított, mert maga az alkotás volt a lényeg.
Szülőként pedig megint az élmény lett a fontos: olyasmit csinálni, amit mind a ketten élveztek. Játszótársakká válhattok, közben pedig mindenfélét taníthatsz is is a gyerekednek, felidézve a saját gyerekkorod szép emlékeit.
A gyurmázás nemcsak kikapcsol, de rengeteg pozitív hatása van a fejlődő idegrendszerre is. Fejleszti a– a finom mozgásokat, ami az íráshoz kell
– a kézügyességet (erősíti a kézben lévő izmokat, ami segít abban, hogy a gyerek sokáig tudjon dolgozni egy művön, mindegy, hogy az rajzolás, gyurmázás vagy festés)
– a koncentrációt, meg lehet tanítani vele, hogyan összpontosítson hosszabb ideig egy dologra
– szem-kéz koordinációját
– segít a színek megkülönböztetésében
– a részletek megfigyelését, azaz a megfigyelőkészséget
– a térben alkotás képességét.
Hogy neked szülőként miért éri meg órákig maszatolni a színes kis kiszúróformákkal, vagy gyurmakígyókkal? Mert segít az agyadnak teljesen kikapcsolni - úgy alkotsz, hogy közben igazából pihensz. Úgy játszol a gyerekeddel, hogy közben te is szórakozol. Hogy ne járjon sok pluszmunkával a közös alkotás, van pár tippünk:
Ha kicsit is kiszáradt a gyurma, dobd ki, nem éri meg tartogatni, mert annyira morzsálódik majd, hogy több időd megy el a takarítással, mint a játékkal. Unalmas a sima gyurma vagy a gyereked már kinőtt belőle, és csak szétdobálja a lakásban? Vegyetek kiégethető gyurmát, illetve az intelligens gyurma (lásd lejjebb) is jó megoldás lehet.
Gyurma otthon, kenyérből? Megoldható!
Ha van pár perced hazafelé a metrón, nézd meg ezt a kisfilmet, amely bemutatja, hogyan készülhet akár kenyérből is a gyurma. Így már az alapanyagot is otthon, együtt állíthatjátok elő a közös játékhoz.
Színes & illatos (szivárványfagyi)
Elvileg 2 évesen már meg tudnak különböztetni színeket a kicsik, persze csak az alapokat, az árnyalatokat elsajátítása 4 éves kor körül kezdődik. Ezzel a fagyikészítő-videóval biztosan többször végig kell majd mennetek a színek kimondásán is.
Így öltöztesd a hercegnőket!
Ha kislányod van, ez a videó biztosan tetszeni fog neki, és a ruhák díszítési kombinációi végtelenek. Kiegészíthetitek gyöngyökkel, flitterekkel vagy papírkonfettivel a kreációkat.
Állatos ABC
Nagycsoportos ovisoknak és elsősöknek biztosan nagy élmény lesz így megtanulni az ábécé betűit, neked pedig sokkal szórakoztatóbb, mint kártyákon elmutogatni, vagy végtelenségig rajzolgatni. Gyurmázás közben pedig átismételhetitek, hogy az elkészített állatok hol élnek és mit esznek. Ha a közös időtőket úgy szeretnéd eltölteni, hogy egyszerre tanuljatok és játsszatok is, próbáljátok ki!
Szuperhős (és a) szülő
Szintet lépünk, ez a videó azt mutatja be, hogyan készíthetitek el a kedvenc szuperhőseiteket. Ezt már inkább nagyobb iskolásokkal érdemes elkezdeni, mert fejlettebb kézügyesség kell hozzá, ami sokszor még egy felnőttnek is kihívást jelent. A végeredmény viszont nagyon nagy sikerélmény lesz, amire biztosan jó ideig emlékezni fogtok.
Extra gyurma
Ismered az intelligens gyurmát, azaz a gyurmalint? Érdemes egyből több adagot beszerezni, mert te is hamar látni fogod, mennyire addiktív vele játszani. Ez a különleges anyag nyúlik, szakad, pattan, mágneses, világít a sötétben, törik és hőre, fényre megváltoztatja a színét, ráadásul nem koszol – ez az egyik legfontosabb erénye. Ezzel akár kísérleteket is végezhettek, hogy megtanítsd a gyerekednek, mi a mágneses vonzás és taszítás, vagy azt, hogy hogyan változhat egy anyag környezeti hatásoktól.
A gyurmázás nem csak akkor érdekes, ha mi csináljuk a „piszkos munkát”! Ez az okostelefonra fejlesztett autós játék például azért is érdekes, mert a teljes grafikáját azokból a gyurma-alkotásokból állították össze, amelyet korábban olyan gyerekek készítettek, mint a tieid!