Azonnal tudni akarom, megvert-e a gyerek!

Vica | Olvasási idő: 6 perc

Vica

Kor: 48 Gyerekek száma: 2
"Az informatika természetesebben veszi körül a gyerekeimet, mint engem gyerekkoromban nyaranta a kiscsibék. Szívügyem a lányok érdeklődésének felkeltése az informatika, távközlés, programozás iránt."

A mai világban fontossá vált a visszajelzés: érdekes, hasznos és motiváló, ha az okoskütyüinken megjelennek az eredményeink, követhetjük a nagyi vérnyomását, megtudjuk, mennyivel vert le minket a gyerek egy virtuális játékban/nyelvtani feladatban, vagy hogyan teljesítettünk az aznapi edzésen.

Szép nyári este van, tele is van a parkunk, vannak focizó ifjak, mászókán totyogó kisdedek, lendületesen bicikliző kamaszok, meg mindenféle életkorú és formájú futók, a szikárra edzett negyvenes nőtől a szétfolyós-pocakos fiatalemberig, aki olyan fejet vág a futókörön, mint XVI. Lajos kivégzés előtt, igen, határozottan hasonlít rá, pedig nyilván csak a testi kondícióját javítaná a friss levegőn. Egyben viszont tíz éven felül nagyjából mindenki osztozik: a futóknak karjára szíjazva a mobil, ami az aznapi teljesítményüket rögzíti épp, az anyukák lendületesen fotózzák, posztolják, továbbítják a képeket, amit Amálkáról készítettek, közvetlenül a mászókáról való lezuhanás előtti másodpercben. Egy tizenéves bringás srác valami bringára erősített kütyün prüntyög, fogalmam sincs, miféle adatra pályázik épp, egy pacák meg… na ne, ez nem lehet igaz, az előtte lévő miniképernyőről utánozza a mozdulatokat, nyilván még nem tudja fejből az edzőgyakorlatait.

Valamiért nagyon bírják az emberek, ha azonmód megjelenik valami, ami vállon veregeti őket vagy épp szemrehányóan csóválja a fejét akár tíz perc teljesítmény után. Őrületesen megdobja a motivációt, ha látszólag ugyan nincs sok különbség a múlt havi és a tegnapi lihegés közt, de az aktivált applikáció szerint már majdnem ötven százalékkal haladtuk meg múlt havi önmagunkat – esetleg képesek vagyunk ettől olyan kitartóak lenni, hogy fél év múlva már amúgy analóg módon is észrevesszük a különbséget. Nem akarunk a cekkereinkre omlani a negyediken, és kevesebbszer fordul elő az is, hogy a hatévesünk szemrehányó pofával várakozik a sokadik piros lámpánál, míg végre utolérjük az egyébként kétszer akkora biciklinken.

Persze nemcsak futáskor, szellemi tevékenység esetében is sokat számít az azonnali visszajelzés. Egy időben botcsinálta tanárként felnőttekkel gyűrtük az angolt, azok az online feladatsorok voltak a legjobbak, ahol először kivetíthettük őket a falra, később a hatalmas képernyőre, megszavazták a véleményük szerint helyes választ (rögzítve a különvéleményt is, ha elég határozott volt), aztán egy gombnyomással elővarázsoltuk a valódi helyes választ. Vagy ahol valami játék keretében kellett eljuttatni kisállatot az ebédjéhez, de az ötödik nyelvtani hiba után kegyetlenül nejlonzacskóvá változtatta őket valami sütiszörny. Kamaszt is ismerek, aki ordítva közölte a világgal: „szintet lépteeeeeem”, miközben állítólag az ugyanerre a nyelvre fókuszáló tanórán írt már haikut (magyarul persze), idomított már legyet, vagy font össze mérnöki precízióval négy darab hajszálat.

Azonnal tudni akarom, megvert-e a gyerek

És akkor a komolyabb ügyekről nem is beszéltünk. Mit nem adnék, ha valami szerkentyű azonmód megmondaná, jól van-e a gyerek odabent, sóhajtották anyáink valaha. A bigyót azóta feltalálták, szabadalmaztatták, alkalmas otthoni ellenőrzésre és távdiagnosztikára. Ó, ha tudnám, mit is csinál a nagyi most, mondták mások: bátrabb nagyiknak azóta lehet már mondani, légy szíves állj a gép kamerája elé, és a gyógyszeres dobozt is mutasd, bevetted már a reggelre készített adagot? Néhány év, és talán tömeges lesz, hogy fél klikkel ellenőrizzük, bezárta-e a lakásajtót, ez pedig doktor úr kérem, az alvásminőségét mutató táblázat, amit a csuklóján hordott karperec rögzített folyamatosan, ezek a sorok meg a vérnyomást, vércukrot, pulzust, egyebet rögzítették, kell-e gyógyszert váltani.

A gyerekek is örülnek a visszajelzésnek. Nincs is annál jobb, amikor a virtuális bowlingban vagy teniszben laposra lehet verni a fatert, nincs min vitatkozni, ott az eredmény, feketén-fehéren, azonmód. Ha van benne efféle versenyszellem, könnyebb rávenni futásra vagy játéknak álcázott nyelvtani gyakorlatokra, ha utána harsány nyerítéssel nyugtázza: ő a király (és a dolog lehetőleg valódi, nem olyan, mint mikor ötévesen hagytuk a malomjátékban nyerni, mert különben lebontotta a konyhát). De saját elszántságunkat is megerősítjük vele, ha a kérdéses alkalmazást nélküle bajosan használjuk, az eredmények viszont így láthatóak lesznek számára is.

Lehet persze azon vitatkozni, pár dolog esetében jó-e, ha fél szemmel azonnal az eredményekre vagy visszajelzésekre sandítunk azonmód, ott is, ahol semmilyen kütyü nem helyettesíti a kitartást, azt a bizonyos belefeccölt tízezer órát. Egy viszont biztos: a mindenféle appok, okoskütyük, intelligens alkalmazások fejlesztői pontosan ugyanolyanok, mint mi, már ami az azonnali visszajelzést illeti. Nem véletlenül hoznak létre interaktív weboldalt, Facebook oldalt, gyűjtögetős adatbázisokat, ők pont annyira kíváncsiak, mennyire szeretjük a frissen kifejlesztett izét és mihez kezdünk vele, mint amennyire mi kíváncsiak vagyunk: mennyi az annyi valójában, hány lépés, hány kalória, milyen tudásszint, hány virtuális gól vagy ledöntött bábu, és persze hogy áll ez a szomszéd Zsolti teljesítményéhez képest, aki a szomszéd lakásban nyomkodja ugyanazt vagy mögöttünk (előttünk?) liheg a futókörön.

Vica

Olvass további cikkeket hasonló témában!

A szerző további írásai