Az online játék olyan, mint a homokozás, hogy ráun a gyerek és kinő belőle?

Vica | Olvasási idő: 6 perc

Vica

Kor: 48 Gyerekek száma: 2
"Az informatika természetesebben veszi körül a gyerekeimet, mint engem gyerekkoromban nyaranta a kiscsibék. Szívügyem a lányok érdeklődésének felkeltése az informatika, távközlés, programozás iránt."

Le se vakartad róla két éve, az online játékban használt nevére jobban hallgatott, mint amit eredetileg kapott. Aztán abbahagyta, vagy legalábbis nem töltött az online játék előtt fél-egész napokat. Kinövi, mondják az okosok. Vagy nem.

Kifejezetten aranyos online játékkal játszott hatodikos korában a lányom, csak pár hónapra annyira rákattant, hogy úgy kellett elzavarni előle – a végén már a kezdőképernyőtől sikítófrászt kaptam. A játék ma is pörög, de ő inkább csak akkor száll be, ha az öccsének mutatna valamit belőle. Játszik viszont LoL-t újabban –de nem olyan mértékben, ami egy felnőttnek idegesítő. Nem úgy a chatelés vagy a zenehallgatás mennyisége.

A szakértő szerint „nincs olyan, hogy videojáték-függőség, mint orvosilag kategorizált pszichológiai rendellenesség”, de arra se számítsunk, hogy minden esetben kinövi, mint a náthát vagy a tornacipőjét, és egyébként is magától megunja, mint a körülötte lévő legtöbb dolgot.

Megunják, kinövik, esetleg továbbfejlesztik

Vannak gyerekek, akik tényleg megunják – az egyiket, hogy aztán átváltsanak valami másra, esetleg valami extrémebb játéktípusra. Mások pedig vállat vonva továbblépnek, mondjuk szerelmesek lesznek vagy minden hétvégéjüket a kutyamenhelyen töltik. De az is lehet, hogy elkezdenek játékot fejleszteni – amivel majd mások játszanak, hiszen ők már tudják, mitől döglik a légy.

Azt olvastam több helyen: nem is igazán az eltöltött idő mennyisége mutatja meg, mivel van dolgunk. Aggódni akkor érdemes elkezdeni, ha a legtöbb korábban kedvelt tevékenység áldozatul esik: elmaradnak a barátok, az edzések, és arra se emlékszünk már, mikor beszélgettünk vele egy jót. Az iskolai teljesítményromlás is figyelmeztető jel: a legtöbb kamasz teljesítménye romlik valamennyire a korábbihoz képest. De azt már nem lehet pusztán a serdülésre fogni, hogy tavaly versenyt nyer, ma pedig bukásra áll ugyanabból, miközben semmilyen látványos törés nem volt az életében. Csak már nincs mikor tanulni. Meg néha már aludni sem.

Az online játék olyan, mint a homokozás

A játékban és körülötte is vannak szabályok

Ha valóban problémásnak érezzük az online játékot, akkor megpróbálhatunk felállítani szabályokat, amikhez igazodni kell, és keretet szab a tevékenységnek. A szakértő arra figyelmeztet: a legfontosabb nem az, mennyi és milyen szabályt állítunk fel, hanem hogy mennyire teszünk erőfeszítést arra, hogy a gyerek be is tartsa azokat. Ha ezt elmulasztjuk, rosszabb lehet a helyzet, mintha egyáltalán nem lennének szabályok. És persze mindennek ellenállunk, kivéve a kísértést – tehát sok esetben az egyetlen működő megoldás, ha minden játékra alkalmas eszköz kikerül a szobájából, és átkerül mondjuk a nappaliba vagy az étkezőbe.

Az élet nem eléggé szórakoztató?

Elmenekülünk a játékba, ha az élet nem elég szórakoztató és játékos  – idéztem Jane McGonigal játékfejlesztőt egy korábbi cikkemben. Játszik, mert sikertelen a valós társas kapcsolataiban? Nem ismerik el, nem érzi jól magát a valós közösségekben? (Külön cikket ér meg az a sok kamasz, aki két idegen nyelven is csetel, kommentel és ismerkedik, de a középiskolai nyílt napon csak néz, mint egy nyúl, akit a fülénél fogva felemeltek.) Lehet, hogy szorong vagy depressziós, és a játék csak tünet?

A játékokat úgy tervezik, hogy a lehető legtovább élvezhesse őket a felhasználó. Az egész birodalommá épülő, online, többszereplős játékok pedig a végtelenségig kitágítják a lehetőségeket, sokkal nehezebb ezeket „megunni”, mint a hagyományos, egyszereplős, néhány pályás elődeiket. Beszippantanak, mint egy új baráti társaság, egy új város, ország. Ráadásul úgy érezhetjük: sokkal inkább képesek vagyunk irányítani, mint a valós életünket, ami kamaszkorban amúgy is idegesítő tempóban változik.

Mindenki játszik

A játékok olcsóbbak is lettek (a különbségeket mikrotranzakciókkal fizetjük meg), tehát nem csak a 30 év körüli, bevétellel rendelkező „tipikus” gamer engedheti meg magának őket. A kortárs közösség pedig azt sugallja: „mindenki játszik”, (főleg ha fiunk van, bár rohamtempóban nő a gamer lányok száma), tehát kamaszként közösségi tevékenység is, még ha ez önmagának ellentmondó állításnak is tűnik. A szülinapi összejöveteleken egy bizonyos kor után a lufikat és legókat felváltják a játékkontrollerek, ha pedig egymástól távol játszanak, beszélgetnek is: a játék chatmezőjében nem csak az aktuális állásról esik szó.

A videojátékok hamarabb halnak, mint az ősi táblások, de vélhetően a többség felnőttkorában is fog valamennyit játszani valamivel, ha kamaszként belekóstolt – és régen rossz is lenne, ha felnőttként teljesen elfelejtene játszani. Amúgy nincs másképp a homokozással sem: tessék kisétálni egy augusztusi forró napon a Körös-torokra, és megszámolni a 30 felettieket, akik várat/bálnát/sellőt formáznak, órákon át. Teljesen azt se nőjük ki.

Felhasznált források:

understandingteenager.com

video-game-addiction.org

techaddiction.ca

Olvass további cikkeket hasonló témában!

A szerző további írásai