Áthidalható a digitális szakadék szülő és gyerek között?

Áthidalható a digitális szakadék szülő és gyerek között?

Myreille | 2018.12.15 | Olvasási idő: 3 perc
Myreille
42 éves
2 gyerek édesanyja

Mint mindenkinek, nekem is határozott elképzeléseim voltak a gyereknevelésről, már akkor, amikor még csak tervezgettem a szülőséget. Biztos voltam benne, hogy én majd türelmes, nyitott és nagyon érdeklődő anyuka leszek. Most egy évtizednyi szülőséggel a hátam mögött be kell vallanom, hogy eltervezni (és önmagam felé elvárásokat felállítani) könnyebb volt, mint a hétköznapok verklijében napról napra megvalósítani. 

Tényleg tudni akarom, mi az a Cuddlefish?

Engem igazán érdekel, hogy mi van a gyerekem (gyerekeim) lelkében, fejében és mi történik velük. Minek örülnek, mi bántja őket. Mikor írnak témazárót a főnevekből és felkészült-e az angol röpdogára, de ezeket a kérdéseket általában egyszavas válaszokkal rövidre zárja, majd csillogó szemmel elkezd mesélni a Subnautica-ról, hogy éppen mennyi titánt szerzett, hol tart a küldetése a tengeri császár tojásainak kikeltésében és nagyon szívesen megmutatja nekem a cuki halat, a Cuddlefish-t , mert ha meglátom, én is akarok majd egyet. Igen, pontosan, tipikus 21. századi család vagyunk annak minden örömével és nehézségével. A Subnautica (PEGI 7) pedig egy videojáték, amellyel a gyerek, sőt, a gyerekeink (mert a kisebbik teper a nagyobbik után) szeretnek játszani.

Ha a gyerekeimet nem érdekelné, tojnék a Subnautica-ra, viszont rajonganak érte, így nekem is meg kell ismernem. Ráadásul nem elég fél szemmel és fél füllel figyelnem, hiszen heteken át erről beszélnek, ebben „élnek”. De amíg nekem nagyon nagy erőfeszítés a játék részleteire figyelni és nem lesöpörni, hogy vannak ennél fontosabb dolgok is a fejemben, a férjem egyszerűen jó fej. Örömmel megteszi, amire én képtelen vagyok: úgy teszteli a gyerekek látóterébe került videojátékokat, hogy játszik velük. Így ugyanolyan szakértelemmel tud beszélni a videojáték eseményeiről, mint a matek feladatokról. Felnéznek az apjukra, kikérik a véleményét.

Elképzelések próbája a valóság

Sokkal jobban szeretek olvasni, horgolni és társasozni, mint videojátékozni. Nagyon jól érezném magam, ha szombat délután leülnénk a kanapéra és együtt horgolnánk, ám ez, finoman szólva se életszerű. A gyerekeim olykor belelkesednek a horgolásra, de a videojáték jobban érdekli őket és én ezt meg tudom érteni. Az olvasás és a közös társasozás viszont nem mehet a videojátékozás rovására. Szerencsére, „könnyű” a helyzetünk. Úgy nőttek fel, hogy az esti mese a lefekvés előtti rutin része és sok könyvet olvastunk végig úgy, hogy én ültem a nagyobbik mellett, ő pedig hangosan olvasott. Ugyanígy a társasjátékozásban is jelentős a közös múltunk és mindig is volt helye az életünkben, remélem, hogyha felnőttek lesznek, akkor is társasozunk majd együtt. Most viszont az órákat a videojátékozásba is „be kell raknom”. Mert éppen ez foglalkoztatja a gyerekeimet. Ám amíg az olvasással töltött időben rengeteg örömet leltem, a videojátékos beszélgetésekhez erőt kell vennem magamon. Tudatosítanom kell, hogy mi fontos, és egyértelműen az fontos, hogy sokat beszélgessünk és megosszuk egymással az élményeinket és nem érezhetik, úgy hogy süket a fülem, érdektelen, amit mondanak. Végülis a videojáték is egy új kaland, új élmény…

Viszont az igazán rázós kamasz kor csak most jön. Ha már a videojátékoknál botladozom, akkor hogyan fogom tartani a lépést mindazzal, ami őt érdekli? Gyerekként szerettem kamasz lenni, de szülőként elég rémisztőnek tűnik. Most úgy érzem, hogy anno a szüleimnek a „borzalmas” zenékkel egyszerűbb volt megbirkózni, mint nekem a digitális és online világ „újmódi furcsaságaival”. De nagyon igyekszem (nagyon igyekszünk) erős alapokat adni a gyerekeknek, amelyekhez majd ezekben a „nehéz” időkben is vissza lehet nyúlni, és ahogy eddig is, úgy majd a jövőben is tudunk egymásnak újat mutatni úgy, hogy kíváncsiak leszünk egymás dolgaira.

Olvass további cikkeket hasonló témában!

A szerző további írásai