Anya bloggerként is digitális őskövület lesz?

Vica | Olvasási idő: 7 perc

Vica

Kor: 48 Gyerekek száma: 2
"Az informatika természetesebben veszi körül a gyerekeimet, mint engem gyerekkoromban nyaranta a kiscsibék. Szívügyem a lányok érdeklődésének felkeltése az informatika, távközlés, programozás iránt."

Nagyjából 2008 táján írtam az első blogposztomat, nem sokkal később egy jó helyen/jó időben kitett szösszenet kapcsán „fel is fedezett” a blogger közösség. Sokáig és sokféle sikeres, olvasott posztot írtam. Most viszont eltűnődtem, eljárt-e a magamfajta online szöveggyárosok felett az idő, ha az egyre fiatalabb olvasók valami egész mást keresnek… Mit is pontosan?

Kisgyerekes anyaként kezdtem írni rendszeresen, ebben a műfajban különösen látványos volt a váltás. A gyerekes anyák mindig vágytak arra, hogy egyrészt anyaságról, gyerekekről írtakat olvashassanak, másrészt megoszthassák egymással az ezzel kapcsolatos gondolataikat. Korábban ezt főleg a kismama magazinok, esetleg az alapjaikon indult helyi babás-mamás klubok elégítették ki. A csekélyke „levelezőrovat” keveseknek engedte meg a nyilvános visszajelzést. Baba-mama klubok meg ott tudtak működni, ahol volt elég kismama babakocsis sétatávolságra a helyszíntől. És akkor felrobbant az internet, a legnépszerűbb korai fórumok épp azok voltak, ahol babát váró kismamák, kisgyerekes szülők tudtak beszélgetni. Bármikor, bárhonnan, bármiről.

Néhány év elég volt hozzá, hogy a nagyjából akkor induló babás blogok és fórumok nagyjából kivégezzék a nyomtatott magazinokat. Hiszen a net „ingyen” volt (ha már a havi előfizetésre futotta), a gondolatokra valós időben lehetett reagálni, egész netes közösségek épültek, immár földrajzi határok nélkül. Pár jó tollú anya-apa akkor alapozta meg a „hírnevét”, ha hajlandó volt rendszeresen posztolni, semmi nem kellett hozzá, csak regisztráció és szövegszerkesztő, na, meg némi türelem és a „közönség” kezelése. Jöttek ugye olyanok is, akik kommentelés címén kötözködtek, vagy személyes célra használták volna  a népszerűséget. A többség azt is megtanulta, mennyire szabad „kirakatba tennie” a szíve csücske babát vagy kisgyereket. Anélkül, hogy a kitett fotók vagy szövegek pár év múlva kínosak legyenek az érintetteknek. Mire ideért a közösségi média, legalábbis a rendszeresen posztoló, nagyobb közönséget vonzó bloggerek megtanulták kezelni a „médiajelenlétet”- miközben pár szerencsés-tehetséges  eljuthatott akár egy „hagyományos” könyv kiadásáig is. Már ha vágyott ilyesmire.

A vlogolás menőbb

Újabban már nem ők az igazi sztárok, akik vicces, komoly, akármilyen, de jól olvasható szövegekkel kereskedtek. Hanem azok, akik akár a nyelvi korlátokat is áttörve fotókkal, ügyesen összevágott videókkal jelentek meg a net felületén, főleg ha fiatalokhoz szólnának.

„I am a blogger” („Blogger vagyok”)

– olvastam még pár éve egy divatos, tiniknek szánt felsőn. A londoni nagyáruház ma már „Insta Girl” márkanévvel hirdet egy teljes kozmetikum-smink-táskacsaládot, ezzel is megerősítve, mi a menő mostanában. Szöveg, ugyan már. Animgif, infografika, jól eltalált és cizellált fotó, videó. Másfél perces jelenetek, ötszavas félmondatok, #egyszóbanmegmondom.

Van, aminek-akinek jót tett. A kézműveskedést vagy a főzést kedvelőknek biztosan, a divat-frizura-smink nemzetközi nyelve szintén a kép és a videó, nem a szöveg. A tudományos újdonságokat szintén inkább videóval vagy infografikával lehet jól tálalni. Magam is szívesebben veszem ezt, mint a hosszú leírásokat. Híreket viszont jobban szeretek szövegként olvasni, mint afféle tévéhíradóként nézni. Kérdés, a nálam fiatalabbak hogy állnak ehhez.

Anya bloggerként is digitális őskövület lesz?

A személyes szövegek után a személyes képek világa jött: bajban van az alkotó, ha szívesen maradna a háttérben. A gondolatai vagy a nyelvi tehetsége lenne a „termék”, amihez nem ad hozzá pluszt sem a frizurája, se a beszédstílusa, se a lakásának belseje. Az új irányzatok egy része ugyanis mintha azzal járna, hogy a kamaszok vagy a celebek „megmutatom magam a világnak mindenestül” attitűdje átragad számos műfajra, miközben…  Nem áll jól mindenkinek.

Posztolj, videózz minden nap!

A másik jelenség a felgyorsult közlések világa: posztolj, videózz minden nap, különben elfelejt a közönség a nagy zajban. Csakhogy így meg vagy rád unnak hamarabb, vagy te unod meg saját magad gyorsított ütemben. Mivel képtelenség naponta-hetente újat, eredetit, szórakoztatót mutatni éveken át. Néhány friss, új hang két év alatt eljutott az önismétlésig vagy az egyre erőltetettebb produkciókig – nem csodálom, ha nem engedhetnek meg maguknak időről időre némi pihenőt és feltöltődést. A legjobbak (gyakran a legfiatalabbak) bírják még, de én némileg aggódom, hogy a rocksztárokhoz hasonlóan szippantja be őket a népszerűséggel járó nyűgök és elvárások hada. Hogy kiégnek, mielőtt felnőnek, míg a pár éve népszerű bloggerek szövegei iránt ugyanúgy elfogyhat az érdeklődés, ahogy pár éve a magazinok példányszámai bezuhantak. A gyerekeim már szívesebben posztolnak vagy néznek képet és videót, mint bármilyen szöveget.

Bár változatlanul nyitott vagyok a világra és az újdonságokat, már nem biztos, hogy hiteles lennék insta-girlként. Esetlen lennék akkor is, ha a tini vloggerekhez hasonlóan akarnék a nappalimból videókat posztolni szövegek helyett. De azért van átjárás és van híd műfajok és generációk közt: ez a kisfilm megmutatja: néha a nagyik is rappelnek és videóznak.

Olvass további cikkeket hasonló témában!

A szerző további írásai