Agresszívak-e a mai gyerekek? Agresszívvá tesz-e a sok számítógépes játék?

Kriszta háromgyerekes anyuka. Legkisebb fia Vilmos, aki szívesen játszik videojátékokkal.  A Mit tegyünk, ha a gyerekünk „brutális” videojátékot játszik? cikkünk nyomán megírta, hogy ő mit gondol a videojátékok és az agresszíó kapcsolatáról, mit lát a túl sok videojátékozás veszélyeinek:

Szögezzük le, szerintem is nagyon fontos, hogy a gyerek úgy vezesse le a fölösleges energiáit, hogy fusson, ugráljon, sportoljon, lehetőleg a jó levegőn. Az én 7 évesem jár is szorgalmasan fociedzésre, mégis marad még energiája – levezetendő feszültsége? – és amikor fociedzés után hazaérünk, alig várja, hogy egy kicsit gépezhessen, nyomkodhassa a telefont. 

A képen Kriszta kisfia, Vilmos mosolyog/Fotó: Kriszta

Vilmos, a harcos szellem

Nézzük meg egy kicsit messzebbről. A számítógépes játékokon kívül mi is az én kisfiam kedvenc szabadidős elfoglaltsága, mit kér a szülinapjára, mit szeret a legjobban csinálni? Lego helyett egy ideje Nerf puskát kér. Ezt a férjem is, és más szülők is helytelenítették, mint szülinapi ajándék – be is csempésztek az ajándékok közé egy-egy doboz legót. A legót szépen összerakta, aztán bekerült a szekrénybe. Ezzel szemben, ha átjön a szomszéd kisgyerek, akkor Nerf puskával a kezükben fogócskáznak.

Amikor édesapáméknál nyaralt Vili, csillogott a szeme, mert apukám faragott neki egy kardot és egy lándzsát. Nyár elején kapott egy íjat, amit boldogan vitt magával a reneszánsz táborba. Ja, azért akart reneszánsz táborba menni, mert „Tamás bácsi megtanít bennünket kardozni és lesz lovagi torna!”.

A januári szülinapjára már most azt kéri, hogy Nerf parti legyen. Furcsa jelenség, oda kellene erre figyelnem? A „kütyüzés” miatt lett agresszív? Én úgy látom, a nagyobb fiam alapján is, hogy a fiúk érdeklődése mindig is ilyen volt. Nem véletlenül  hoznak ki mindenféle harcolós sorozatokat a legnagyobb játékgyártók – mindig is voltak kalózos játékok, tankos játékok, ott volt a Bionicle széria a fiúknak, a Star Wars legók, stb… A jó és a rossz harcát élvezzük lejátszani a szerepjátékokban. Akkor miért ne élveznénk ugyanezt, ha a mi kezünkben, a mi kontrollerünkben van a „fegyver”?

Szerintem nem a számítógépes játéktól lesz agresszív, a küzdésnek ez a vágya mindig bennünk volt. A kidobós játékban is, az "Adj királyt katonát!" játékban is. Nem idézem az Ember tragédiája híres mondatát…

A valódi veszély máshol rejtőzik

Nem attól félek, hogy agresszív lesz, hanem attól, hogy a gép által kínált öröm egy nagyon egyszerűen megszerezhető instant öröm, túl egyszerű hozzájutni, és nem fog majd megdolgozni a nehezebben megszerezhető örömökért. Miért olvassak, ha az egyelőre lassabban megy? Sokkal szórakoztatóbb a game playeket nézni! Minek másszak hegyet, a végén még leizzadok, oda autózni kell, az autózás unalmas! Helyette játszom itthon. Ez a nehéz. Itt nagy a mi felelősségünk. Meg kell mutatnunk, hogy a játékokon/videókon kívül más is van. Azok is nagyon jó, nagyon igazi élmények. Akár még ugyanolyan adrenalinnövelők is, mint a számítógépes játék pályája. Mert az igazi rafting még izgalmasabb, mint a szimulátoros rafting!

Ismerjük meg a fiainkat

Képmutatónak érzem, ha a fiús szülők úgy nyilatkoznak, hogy nem szabad fegyvert adni a gyerekek kezébe – más kérdés, hogy el kell velük beszélgetni, hogy vannak sajnos olyan részei a világnak, ahol sajnos nem játékból kerül gyerekek kezébe a fegyver. Ugyanezt gondolom a „tankos játékokról” is (ami mellesleg sok apukának is a kedvence). Beszélni kell róla. És igen, nem játszhat vele órákig. Kellenek határok.

Emlékszem arra az évzáróra, amikor a gyerekek 4-es korában azt javasoltam, hogy az évzárón az osztályteremben mondjanak a gyerekek Lackfi verseket, mert szerintem Lackfi nagyon jól érzi, hogy miről gondolkodnak a mai gyerekek, milyen érzéseik vannak. A szülőket különösen az egyik Lackfi vers, a Kölcsön kenyér borította ki, miszerint „a mi gyerekeink nem ilyen agresszívek”. Történt ez akkor, amikor a fiú gyerekek az osztályban egy ideje csak tankokat, vadászrepülőket rajzoltak – kizárólag fekete ceruzával. Ilyenek voltak. Kirajzolták magukból. A verset nem mondták el. Leszavazták. Maradtunk az Én iskolám típusú verseknél.

A Mit tegyünk, ha a gyerekünk „brutális” videojátékot játszik? cikket itt olvashatod!