A digitális eszközök átalakítják a szokásainkat. Miben lehetünk tudatosabb 2020-ban?

Az okoseszközeink jelentős hatással vannak az életünkre: számos dolgot megkönnyítenek, ugyanakkor új kihívások elé is állítanak minket. Ahhoz, hogy a gyerekeinket okosan tudjuk nevelni a következő „okos évtizedben” mi magunknak is fejlődni, tanulni kell. Az állandó elérhetőség és összekötöttség a telefonunkkal, és az ebben való fejlődés és a tudatosság nem csak stresszmentesebbé, de hatékonyabbá és kiegyensúlyozottabbá is tehet minket.

Elvesztegetett idők helyett, tudatosság!

Egy cikk megírása elmélyülést, némi kutatást, a gondolatok összefűzését is jelenti. Számos olyan része van, ahol, ha megzavarnak, kis túlzással, kezdhetem az egészet elölről. Biztos vagyok benne, hogy sokaknak ismerős ez a helyzet: egyszerre három (négy, öt…) felé kellene figyelni, vagy épp a legrosszabbkor csipog, rezeg, csörög a telefon. Még ha egy nem túl fontos értesítés (akciós ajánlat, spam, hírlevél) érkezik, a szemünket és a figyelmünket akkor is odakapjuk. Rápillantunk, majd visszatérünk ahhoz, amit épp csináltunk. Ez egy olyan jelenség, amit magamon is jól megfigyeltem: felaprózza a figyelmem, zavar munka közben, kizökkent és az, ami mondjuk 1 órába telne, előfordul, hogy órákig tart. Mivel fontosnak tartom a hatékonyságot és a tudatosságot, így átnézem az értesítéseimet, és úgy állítom be, hogy a lehető legkevésbé zavarjanak.

Nem kell végtelen munkaidő!

Az okostelefonunkkal magunkkal hordozunk egy miniatűr irodát. Ez segítség, ha el kell intézni valamit, azonban könnyen ahhoz is vezethet, hogy a munkaidő, a szabadidő vagy a szeretteinkkel töltött idő egymásba csúszik. Csak ránézünk arra az egy e-mailre, csak megnézzük milyen értesítést kaptunk, esetleg gyorsan válaszolunk, mert fontos. Célom, hogy végtelen munkanapok helyett találjak időt a feltöltődésre, kikapcsolódásra.

Tényleg egymásra figyelni!

A „csak ránézek a telefonomra” könnyen lavinát indít: a beszélgetőpartnerünk, a gyerekünk is úgy dönt, hogy akkor ő is ránéz „csak” egy apróságra, és végül azon vesszük észre magunkat, hogy a beszélgetésből telefon nyomkodás lett. 

Nekem sokáig nagyon visszás volt, ha beszélgetés közben valaki rá-rápillantott a telefonjára. Azt éreztem, hogy nem figyel, egyszerre több „helyen” van, és tudtam, hogy az sosem működik. Az elhanyagolás érzése mellett azonban felvetette azt is, hogy mi a fontosabb épp? Az értesítések vagy a személyes találkozás? Persze, ez nem egy fontos hívásra vagy levélre vonatkozik, de általánosságban azt látom, hogy egyre inkább beivódik az, hogy szimultán vagyunk online és offline is jelen – ide-oda kapkodjuk a figyelmünket, és ezzel egyik téren sem tudunk nyugodtan „ott” lenni. Lassan már közhelyesnek hangzik, de tényleg fontos, hogy meg tudjam élni a pillanatot, az együtt töltött időt, és erre is tudatosan kell figyelnünk.

Nem baj, ha néhány dolgot elengedünk!

Nem lehet elmenni a FOMO jelensége mellett sem, ami azt a félelmet jeleníti meg, hogy lemaradunk, kimaradunk dolgokból, nem leszünk elég értesültek, nem jutunk hozzá információhoz, vagy egyszerűen kimaradunk egy jó lehetőségből vagy egy programból, mert nem reagáltunk időben. Túl sok az információ és ennek a megszűrése, befogadása is erőfeszítésbe telik. Gyűjthetjük az elolvasásra váró cikkek linkjeit, az érdekes honlapokat, posztokat, de az esetek 80%-ban nem jutunk el addig, hogy bármit is kezdjünk vele - legalábbis ezt tapasztalom. Vagy azonnal olvassuk el, nézzük meg, vagy szervezzünk olyan napot egy hónapban, ahol átnézünk és rendszerezünk, törlünk, feldolgozunk. Ez nekem bevált és nem csak azt látom, hogy gyűlik a képletes kupac és sosincs vége.

Ajánlott cikk

FOMO, FOBO, JOMO stb.- Kifejezések, amit minden szülőnek ismernie kell!

Nemcsak egy új, digitális világot kell megtanulnunk, hanem egy új nyelvet is. Ha ezt nem tesszük, nem értjük meg a beszélgetéseket és a gyerekeinket sem!

Nem kell mindent lefotózni!

A nyaralás vagy most telelés (mert akár télen is lehet utazni) is érdekes kérdéseket vet fel. Főleg, ha messze utazunk, el kell döntenünk, hogy a telefon képernyőjén keresztül akarjuk átélni és meglátni a dolgokat, vagy szeretnénk jelen lenni és ezzel kockáztatjuk (?), hogy nem lesz ezernyi fotónk az út végén. Fotózni egyszerű és kényelmes, de ezzel pont azt a jelenlétet veszíthetjük el, ami az átélést és az emlékek mélyebb bevésődését akadályozza. Engem egy Kelet-Ázsiai út kapcsán gondolkodtatott el, hogy akarok-e mobilnetet? Kell-e bármit intéznem itthon amíg távol vagyok? Kik szeretném, ha elérnének? Vagy hányszor akarok ránézni a telefonomra amíg több ezer kilométer választ el az otthonomtól?

Csökkentsük a stresszt!

Magamon is érzem, hogy a szétaprózott figyelem elkerülése és a munka-pihenés szétválasztása azért is nagyon fontos, mert rengeteg stressztől kímélhetem meg magamat. Ez gyakori önvizsgálatot és korrekciót igényel, mert hajlamosak vagyunk rálegyinteni a szokásainkra. Vagy akár arra is, hogy egy „kicsi” belefér – csak éppen a sok kicsi összeadódik végül. A pihenés legalább olyan fontos, mint a produktivitás, mert ott töltődünk fel, szórakozunk vagy van időnk kapcsolódni másokhoz. Az offline élmények, találkozások, az emlékek és az élmények jobban megmaradnak, ha nem zavar bele valami újra és újra. Ha nem kell állandóan megosztanunk magunkat az online és az offline világ között. Ezzel pedig nem csak magunkat védjük, de az emberi kapcsolatainkat is jobban ápoljuk és legalább ilyen fontos, hogy példát mutatunk a fiataloknak és a gyerekeknek is. Nekik is meg lesz a saját szokásrendszerük és életük, de az egyensúly és a tudatosság nekik is rengeteget segíthet abban, hogy minél jobban felfedezhessék az online és az offline világ örömteli oldalait.