A biztonságos internethasználat egy olyan téma, amiről nem lehet eleget beszélni. Szülőként a te felelősséged, hogy felkészítsd a gyereked minden olyan esetleges ártalmas, vagy kellemetlen dologra, ami a virtuális világban történhet vele. Ez tőled is némi tanulást igényel, hiszen a gyerek mint mindenben, ebben is rólad vesz példát.
A sztori nyilván nem egyszerű, hiszen a gyerekek 40 százaléka nem osztja meg a szüleivel, hogy mi mindent néz a neten. A másik oldalon is érdekes adatok állnak: a Norton Online Family Report felmérése szerint a szülők csaknem 30 százaléka simán engedi, hogy a gyereke felügyelet nélkül netezzen, sőt, 5 százalékuknak egyenesen fogalma sincs, hogy milyen oldalakat látogat.
Az NMHH (Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság) tavalyi kutatásának eredményei pedig azt mutatják, hogy a káros tartalmaktól védő szoftvereket vagy böngésző-kiegészítőket kevés szülő ismeri, vagy ha tudnak is róluk, nem használják őket. A gyerekekkel élő internetezők közül sokan (78 százalék) hallottak a gyermekvédelmi eszközökről, de a számítógépre telepíthető megoldásokat ismerők (72 százalék) csak egészen kis része (6 százalék) tudott legalább egyet megnevezni közülük.
A videónkból is az derül ki, hogy bár a szülőknek vannak elképzelései arról, hogy miktől kell félteni egy netező gyereket, azon a téren, hogy hogyan óvhatják meg őket attól, hogy olyasmit lássanak vagy csináljanak, amit nem kellene, még van mit tanulni.
Informálódni és felzárkózni ezen a téren már csak azért is érdemes, mert ha magabiztosan mozogsz a digitális világban, a gyerekednek is jobb tanácsokat tudsz adni – partnerként használhatjátok a neten, sőt, kölcsönösen tanulhattok is egymástól. Ahogy szakértőnk, Bodrogi András is elmondja az alábbi videóban: a kommunikáció a legjobb szűrő.
Számtalan védelmi szoftver közül válogathatsz: magyar nyelvűek közül a Dolphin Knight Biztonságos Böngészés Programját és a Norton Online Family-t érdemes csekkolnod. Angol nyelvűek közül a NetNanny, a Zoodles és a KIDO’Z is kedvelt, jól bevált alkalmazásoknak számítanak.
A biztonságos netezés kérdéskörébe rengeteg dolog beletartozik: a netes zaklatás elleni védekezés, vagy az, hogy mekkora digitális lábnyomot hagyunk magunk után - a témával a Digitális Család weboldalán korábban is foglalkoztunk, és a későbbiekben is fogunk majd.