Nem a digitális világ szakítja szét a családokat

A jó szülő-gyerek kapcsolat alapja a minőségi együtt töltött idő, a hiteles figyelem – ezen a digitális fejlődés nem változtatott. Az új digitális termékek, az online világ eszközök lehetnek arra, hogy újfajta közös élményeket szerezzünk, és az új kommunikációs csatornákon más módon is összeköttetésben legyünk a családdal.

Mindenki a magáét nyomkodja

Zseniális digitális korképet és kórképet mutat Eric Pickersgill hétköznapi, mégis döbbenetes erejű fotósorozata, a Removed. A pillanatfelvételeken különböző korú családok, párok, baráti társaságok szerepelnek, ám a képekről kiretusálták a kézben tartott mobiltelefonokat és tableteket. Az összhatás valódi kapcsolatok nélküli, magányos világot sugall, amelyben az együttes jelenlét pusztán látszólagos. Ezek a kétségtelenül lehangoló és figyelemfelkeltő fotók egy nagyon fontos dologban sajnos félrevezetők is: úgy tűnhet, mintha a jelenségért alapvetően a digitális eszközök elterjedése lenne a felelős.

A Digitális Család állandó szakértői, Erdei Kata és Lengyel Valéria klinikai szakpszichológusként közel 20 éve foglalkoznak gyerekekkel – egyénileg és csoportosan –, felnőttekkel, családokkal és párokkal. Mindketten hisznek abban, hogy az egyént és problémáit nem lehet leválasztani az őt körülvevő környezetétől, társadalmi és családi helyzetétől. Kata egy drogambulancián szerhasználókkal is dolgozik, Valéria kedvenc területe pedig a serdülőkkel folytatott munka. Mindketten gyakorló szülők: Kata egy kamasz fiú édesanyja, Valinak egy 8 éves lánya és egy 10 éves fia van.

Ez csak a tünet

„Gyerekek esetében nem általános, hogy kizárólag az internettel vagy a digitális eszközökkel kapcsolatos okok miatt kerüljenek pszichológushoz – mondják szakértőink. – A szülőkkel történő első beszélgetés során viszont gyakran merül fel, hogy a gyerek túl sok, vagy a korábbiaknál sokkal több időt tölt el a virtuális térben. Ez fontos kísérő tünet lehet, de általában nem ez az alapprobléma.

Tapasztalataim szerint a szülők hajlamosak inkább a külső körülményekben – adott esetben a felgyorsult digitális fejlődésben és eszközökben – keresni a hiba forrását, pedig megoldást valójában az hozhatna, ha szülőként mi váltanánk nézőpontot, és magunkban is megvizsgálnánk, hogy mit kellene a kapcsolatunkban másként tennünk, melyek azok a pontok, ahol a gyerekünkkel való viszonyban máshogy kéne döntenünk. Zacher Gábor toxikológus beszél gyakran arról, hogy a statisztikák szerint átlagosan napi hét perc jut a gyerekre a családon belül, és abban mindannyian egyetérthetünk, hogy ez borzasztóan kevés.

Ha megtörténik a felismerés, hogy szülőként nekem kell tennem a változásért, azért, hogy igazán ismerjem a gyerekemet és a problémáit, megelőzhető, illetve visszafordítható lehet az eltávolodási folyamat” – teszi hozzá Vali. „A minőségileg együtt töltött idő, a hiteles figyelem az, ami a legtöbbet számít; hogy a szülő az életkornak megfelelő módon valóban meghallgassa a gyermekét, és hogy a gyerek tudja, számíthat a szülő figyelmére. Tartsunk panaszperceket, amikor arra van szükség. Mindig is ez volt az alapja a jó szülő-gyerek kapcsolatnak, a bizalomnak és a közös élmények lehetőségének, ezen a digitális fejlődés valójában mit sem változtatott.”

Megváltozott lehetőségek

A közös élmények területét viszont kibővítette a digitális eszközök elterjedése: már online és offline is lehetünk együtt, ráadásul oda-vissza össze is kapcsolhatjuk a két világot. Remek dolog, hogy a gyerek ezer kérdése villámgyorsan megválaszolható az internet segítségével, de még jobb, ha az őt érdeklő témát a szüleivel együtt a valós világban is felfedezheti. Ha megismételjük vele a konyhaasztalon a Youtube-on látott házi kísérletet, ha egy kiállításon élőben is megnézzük azt a szobrot vagy festményt, amivel csak képen találkozott, ha az erdőben talált érdekes növényt otthon együtt azonosítjuk be az internet segítségével, esetleg a könyvtárban is megnézzük hozzá a növényhatározókat, máris megsokszoroztuk a közös élményeket. Ugyanilyen fontos lehet az, hogy a gyerek is bevonhassa a szülőt a saját világába, akár anyával és apával együtt is játszhassa a kedvenc netes játékát. A családi kapcsolatok fejlődését és erősödését tehát kifejezetten segítheti a digitális világ – amennyiben jól használjuk a kibővült lehetőségeket.

Személyes alapokon

Miközben elrettentőnek szánt statisztikák tömkelege szól arról, hogy a virtuális világban töltött idő személyes kapcsolataink rovására megy, kisebb hangsúlyt kapnak azok a tanulmányok és hétköznapi esetek, amik épp azt bizonyítják, hogy az internet és a mobil eszközök milyen sokat segíthetnek a kapcsolattartásban, főleg akkor, amikor erre személyesen épp nincs lehetőség. A mobiltelefonok megjelenése előtt szinte lehetetlen volt egy kórházban fekvő ismerőst elérni, a munkahelyről felhívni a gyereket, hogy rendben hazaért-e az iskolából, a más műszakban dolgozó párunknak jó éjszakát kívánni lefekvés előtt. Ma pedig szinte felsorolhatatlan azoknak a csatornáknak a száma, amelyek megkönnyítik a kapcsolatfelvételt és a kapcsolatban maradást, a világ bármely pontján és bármely időben.

„Majd’ elolvadtam és nagyon büszke voltam, amikor a hétéves lányom nekem küldte élete első SMS-ét” – meséli Tamás – „az állt benne: „Sziaapa nagyon szeretlek, én vagyok az LIli”.”

A fenti példa csak részben szól arról, hogy apa és lánya között egy digitális kommunikációs csatorna nyílt, fontosabb meglátni benne azt, hogy ennek a bájos üzenetnek egy valódi személyes kapcsolat a magja és alapja. Ennek hiányában valószínűleg nem Tamás lett volna a lánya első üzenetének címzettje, de talán a sokadiknak sem.

A nagyi is felveszi a tempót

A digitális kapcsolattartás egyre újabb és újabb formáival lehetetlen lépést tartani, viszont nem is kell mindenkinek minden lehetőséget ismernie; elég, ha akad legalább egy közös pont.

„Mivel a mai gyerekek természetesebben alkalmazkodnak a felgyorsult digitális fejlődéshez, mint a felnőttek, felmerülhet, hogy ez a digitális szakadék elmélyítheti-e még jobban a korosztályok közötti szakadékot. Én viszont alapvetően nem hiszek a „generációs különbségekben”, a kifejezéssel sem tudok azonosulni” – magyarázza Erdei Kata, pszichológus. „Szerintem ez egy kifogás. Azok alkalmazzák, akiknek nincs más eszközük megmagyarázni, hogy mitől nem működik egy kapcsolat, akik nem látják be, hogy nem a korkülönbség, hanem a kellő nyitottság vagy kreativitás hiánya okozza azt, ha nem tudunk egy nyelvet beszélni.

És valóban: a távoli vidéken élő idős nagyi is örömmel megtanulja az időzónákat és a Skype kezelését, ha fontos számára, hogy gyakrabban láthassa az unokáit, ha pedig épp az unoka tanítja meg az eszköz használatára, máris egy újabb közös élményt is a magukénak tudhatnak, legyőzve a földrajzi és az úgynevezett generációs távolságokat.

Nem lesz magányos kocka

A digitális kommunikáció tehát remek helyettes megoldás bizonyos élethelyzetekben, de igazán nem tudja kiváltani a valódi személyes kapcsolódást, hiszen az ember alapvetően társas lény. A jó hír, hogy a pszichológusok szerint a valódi, kölcsönös kapcsolatokat megtapasztaló gyerekek szüleinek emiatt nem is kell igazán félniük attól, hogy a virtuális világ lenyűgöző lehetőségei közt felnövő gyereknek nem lesz igénye a személyes jelenlétet igénylő társas kapcsolatokra – mindebben természetesen nagy szerepe van annak, ha már kicsi korától kezdve biztosítjuk számára, hogy ezek a közös tevékenységek pozitív élményeket nyújtsanak.

Emma