Meztelen, sír, nem akarja – ne posztold a gyerekfotót!

Meztelen, sír, nem akarja – ne posztold a gyerekfotót!

Szonja | 2019.11.14 | Olvasási idő: 4 perc

Totyogó fekszik a sáros járdán, arccal a beton felé, visítva, mert épp két vállra fektette a dackorszak. Óvodás tombol a drogéria közepén, mert csak három zacskó babakekszet kaphat, nem pedig ötöt. Kistesó sír vigasztalhatatlanul, mert nővére kitépte a kezéből a napi tizenhetedik játékot is. Elképzelt helyzetek, de hasonló képekkel, videókkal nap mint nap találkozhatunk vicces-gyerekes tartalmakat gyűjtő oldalakon, anyukás Facebook-csoportokban, vagy akár ismerőseink közösségi felületein is. Valóban viccesek a képek, képsorok? Ízlés kérdésének is mondhatnánk, az azonban biztos, hogy a szülőknek közzé tenni, de elkészíteni sem lett volna szabad. Miért nem? Ha ez kérdés, lássuk, milyen jogai vannak a gyermeknek, ha szülei digitális tartalmat akarnak közzé tenni róla.

Nincs ruha, nincs poszt sem

Az aranyszabály, amin még egy pillanatig sem kellene gondolkodnunk: ha a gyermek meztelen, a képnek nincsen helye semmilyen felületen. Valószínűleg kevesen vannak azok, akik nem csináltak vicces pancsolós videót gyermekükről, de az esti fürdés nem való az internetre. „Dehát nem is látszik semmi!”, olvastam egy fotó alatt. Nem érdekes. Házastársunkról eszünkbe sem jutna kitenni olyan képet, amelyen nemi szerve nem látszik, de azt leszámítva meztelen, ugye? Matricát se illesszünk a gyerek fenekére, egyszerűen ne töltsük fel a képet sehova. Nem csak azért, mert majd pedofilok töltik le, ahogyan attól a legtöbben tartanak, hanem azért, mert meztelen testük olyan szintű magánügyük, amely senkire nem tartozik, és ezt nem bírálhatja felül még a szülő sem.

A gyermek fájdalma nem poén

A másik piros zászló a megalázó szituáció, kiszolgáltatott helyzet. Egy zokogó, kétségbeesett gyermeket ne fotózzunk le csak azért, mert viccesnek tartjuk azt, amin sír. Persze, valóban nagyon abszurd dolog, ha valaki, legyen szó egy-, két- vagy háromévesről, azért zokog vigasztalhatatlanul, mert a banán nem sós, vagy mert nem fürödhet az ágyában. Szülőként azonban ismernünk kell egy dacos gyermek lelkét annyira, hogy tudjuk, ezeket a helyzeteket ők úgy élik meg, mint mi egy bedőlt lakáshitelt. Gúnyt űzni ebből nem fair.

Én ide sorolom azokat az Amerikából eredő „vicces” videókat is, melyekben egy talkshow-házgazda felbujtására a szülők olyasmiket állítanak, mint hogy megették az összes Halloweenre kapott csokit, és felveszik a gyerekek reakcióját. Ne hazudjunk poénból a gyereknek. Ha lehet, akkor egyáltalán ne is hazudjunk neki.

Meztelen, sír, nem akarja – ne posztold a gyerekfotót!

Kiről szól ez az egész?

Az elkészült képek közzététele előtt, amennyiben azok egyik fenti kategróiába sem tartoznak, azon is érdemes elgondolkodni, miért is szeretnénk posztolni őket. Rólunk szól ez a helyzet, vagy a gyermekről? Mi akarunk büszkélkedni valamivel? Mert ha igen, erre ne a gyermeket használjuk. Amennyiben az ő életének egy, általunk vélt szempontból jelentős mérföldkövéről van szó, és mindenképpen szeretnénk ezt másokkal is megosztani, akkor tegyük közzé a képet vagy videót. Mérlegeljük azt is, legutóbb mikor posztoltunk a gyermekről. Ha múlt héten, meg az azelőttin, meg úgy általában legalább heti egyszer, de inkább párnaponta, az felveti a kérdést, nem túlzó-e ez az internetes jelenlét egy kicsitől? Biztos, hogy helye van a világhálón minden első pillanatnak? 

Ha a gyermek már nagyobb, akkor pedig meg kell őt kérdeznünk, szeretné-e a fotót később viszontlátni szülei közösségi felületein. Ha a válasz nem, azt el kell fogadni, legyen bármi is az indok. Ne győzködjük az ellenkezőjéről, fogadjuk el a döntést. És beszélgessünk vele arról, mi az, aminek szerinte helye van a közösségi felületeken, és mi az, aminek nincs. Ezzel tudjuk a legjobban segíteni abban, hogy amikor már ő lesz az aktív felhasználó, kevesebb problémába ütközzön.

Olvass további cikkeket hasonló témában!