Merev szabályok vagy rugalmas keretek? 

Szülőként nem könnyű szembesülni azzal, hogy a gyerekeink többet tudnak a digitális világról, mint mi magunk, miközben nekünk kellene felállítani azokat a szabályokat, amelyek alapján ott jelen lehetnek. Olyan szülőként pedig kétszeresen nehéz ez, aki nem hisz a merev szabályokban és a katonás szigorban. 

Mert ebben a tekintetben már előre le kell lőnöm a poént: én az a szülő vagyok, aki szerint a katonás légkör csak árt a gyereknek, miközben a szülő számára is csak ideiglenes könnyebbséget jelent. Nem csak a digitális jelenléttel kapcsolatban gondolom így, hanem úgy általában az életben. Az elvágólagos szabályoknál sokkal többre becsülöm a bizalmat, a beszélgetést, a közösen kialakított rendszereket, és a win-win szituációkat. 

Ráadásul azt gondolom, hogy miközben a gyerekeknek igyekszünk utat mutatni az életben, nekünk is folyamatosan alakulnunk, fejlődnünk kell. Sőt, még az is lehet, hogy nem a mi hagyományos elgondolásunk a jó, hanem az az út, amerre a gyerekek vinnének minket. Úgy érzem, hogy korlátokra szükség van, és azokat igyekszünk is megszabni itthon, ezek azonban nem önkényesek és merevek. Inkább olyan keretek, amelyeket az adott szituáció alakít, és amelyek képesek az életszerű helyzetekhez alkalmazkodni. 

Az időhatárokat a programunk alakítja

A digitális jelenlétről is valahogy így gondolkodom. Szeretek képben lenni azokkal az újdonságokkal, programokkal kapcsolatban, amelyeket a gyerekek használnak, ahelyett, hogy egyszerűen megtiltanám a használatukat. Amit már csak azért sem teszek, mert a családunk felnőtt tagjait is érdekli mindaz, ami az online térben történik. Hogyan és miért beszélném akkor le a gyerekeimet arról, hogy őket is érdekelje ugyanez? 

Az időhatárok tekintetében is a rugalmasság híve vagyok. Nálunk nincs kőbe vésve, hogy napi legfeljebb egy órát lehet a gép előtt ülni. Az élet úgyis megteremti a korlátokat. Hétköznap ott az iskola, az edzés, a tanulás, és persze az olyan magától értetődő programok, mint a közös vacsora, a fürdés, az alvás. Emellett aligha jut idő több órányi játékra. 

Azt viszont készséggel elhiszem, hogy amikor a gyerek az egész napi program után hazakerül végre, másra sem vágyik, mint hogy egy kicsit kieressze a gőzt a kedvenc játékával (főleg, ha másokkal együtt, online játszhat). Vagyis nyugodt szívvel hagyom őket egy kicsit lazulni, mielőtt hozzáfognának a maradék leckéhez vagy tanulnivalóhoz. Az „első a tanulás, a játék csak utána jöhet” alapelvet már jóval az internet előtt elengedtem. A saját példámon tapasztaltam, hogy aki ezt vallja, annak jó eséllyel sosem lesz ideje a kikapcsolódásra. A kiégést pedig jó lenne elkerülni, akár gyerekekről van szó, akár felnőttekről.

Stopperóra helyett időbeosztás

A hétvégeken is mindig történik valami, mindig jut olyan program, ami mellett kevesebb idő jut a gépre. Vannak persze olyan, lazább napok is, amikor túllépjük a gép előtt ülés általánosan elfogadott időkereteit. De van olyan ember, akivel még sosem szaladt el a ló ilyen értelemben? 

Ha mi, felnőttek úgy érezzük, hogy ez már túl sok, megbeszéljük, alternatívát adunk, a tiltásnak a lehetősége is csak akkor merülhet fel, ha semmi más nem hat (eddig még hatott a többi érv). Nem stopperórával állunk a gyerek feje fölött, hanem megállapodunk abban, hogy hánykor kezdi el a tanulást, vagy hánykor ülünk le közösen filmet nézni, olvasni, mikor áll be segíteni a háztartásban, vagy mikor indulunk el valahová együtt. Vagyis vannak korlátok, de azokat közös megegyezéssel állítjuk fel.

Ne legyen tiltott gyümölcs a net

Ugyanígy vagyok a tartalmi kérdésekkel is. Nem gondolom, hogy tiltanom kellene a mobiltelefont vagy a közösségi médiában való jelenlétet – ez egy bizonyos kor után úgysem fenntartható. Azt viszont nagyon is gondolom, hogy ésszerű érveket kell felsorakoztatnom azzal kapcsolatban, milyen hangnemet ütünk meg az interneten, miért nem kell tűrni az online zaklatást, vagy miért nem teszünk fel bizonyos fotókat, videókat, kit jelölhetünk vissza, és ki az, akit kapásból tiltani kell.

Az sem mindegy, hogy a „gépezésre” jutó időben mit csinál: passzív vagy aktív az időtöltés? Hoz valami értékes, új információt az életünkbe? Szorongást kelt, vagy inkább felvidít?

És közben én is folyamatosan tanulok. Igyekszem figyelni az internetbiztonsággal kapcsolatos írásokra, szakértőket kérdezni – szerencsére erre a munkám bőségesen ad lehetőséget –, és mindezekről mesélni a gyerekeknek is. Olyan is van, hogy ők hoznak haza valamilyen újdonságot, vagy kérdeznek valamit, amire együtt keressük meg a választ. Nem szeretném, ha az internet valamiféle tiltott gyümölcs lenne számukra, amelyre egyszer majd, a szülői ház korlátaitól megszabadulva rázúdulhatnak. Inkább egy eszközt szeretnék adni a kezükbe, úgy, ahogy más eszközökkel, például a késsel, ollóval is megtanulnak bánni.