Hallottad már azt a kifejezést, hogy cyberbullying? Bemutatjuk a jelenséget, cikksorozatunk második részében pedig pszichológus tanácsait olvashatod majd arról, hogyan óvhatod meg tőle a gyerekedet.
Tíz évvel ezelőtt az iskolai rosszfiúkból verbuválódott keménymag a suli vécéjében vagy a tornatermi öltözőben kötött bele a közösség gyengébb, érzékenyebb srácaiba. A többiek által “lúzereknek” titulált gyerekek itt kaptak egy-egy fenyegetést, rosszabb esetben pofont is. De mióta a tizenévesek kezében is ott van az okostelefon, a tablet, a kötözködés is új platformra került át, így a gyerekekkel foglakozó pszichológia és kriminológia egy új fogalmat volt kénytelen megalkotni: ez a cyberbullying, vagyis a kiber zaklatás.
Itthon jobb a helyzet, mint külföldön
Magyarországon szerencsére nincs nyilvántartva olyan eset, ami az áldozat öngyilkosságával végződött volna, de sajnos világszerte több ilyen ügy is nyilvánosságra került. A cyberbullying első tragikus kimenetelű esete 2003-ban történt Amerikában, az áldozat a 13 éves Ryan Patrick Halligen volt.
A fiú kisgyerek kora óta tanulási nehézségekkel küzdött, osztálytársai emiatt rendszeresen gúnyolták. Aztán idővel úgy tűnt, javul a helyzet, legfőbb zaklatójával is sikerült zöld ágra vergődnie. A nyári szünetben az egyik menő osztálytársnőjével is csetelni kezdett, így Ryan életében először alig várta, hogy elkezdődjön a suli. Az évkezdés után azonban csalódnia kellett: kiderült, hogy a békülés és az új barátnő is csak átverés volt, hogy újabb eszközökhöz jussanak a bántalmazói. A lány intim információkat csalt ki belőle a neten keresztül, amikkel azután az egész iskola előtt nevetségessé tették. A fiú nem bírta tovább a folyamatos megaláztatásokat és végül a házuk fürdőszobájában felakasztotta magát.
A barátok, szülők előtt is titok marad a zaklatás
Egy-egy csetes összeveszést, kibercicaharcot, vagy egy pikírt kommentet még nem sorolnak a szakemberek a zaklatás kategóriába.
Cyberbullyingről akkor beszélünk, amikor az interneten, mobiltelefonon vagy egyéb digitális eszközön keresztül rendszeresen érkeznek a valakitől vagy valakiktől olyan üzenetek, amelyek sértőek, félelemkeltőek vagy manipulatívak és a címzett önbecsülését próbálják aláásni.
Peti 13 éves, egy Budapesthez közeli településen jár iskolába. Személyesen még nem élt át ilyesmit, a közvetlen környezetében viszont már nem is egy ilyen eset történt. Egyik osztálytársát “szimplán” csak azzal fenyegette meg egy nagyobb és erősebb fiúkból álló csoport írásos üzenetekben, hogy megverik, ha nem fizet nekik pénzt. A gyerek először 12 ezer forintot adott át a zsarolóknak, akik persze vérszemet kaptak és még öt hónapon keresztül zaklatták, összesen hét alkalommal csaltak ki így tőle nagyobb összegeket.
A srác nem bírta tovább a nyomást, így végül mindent elmondott a szüleinek, akikkel aztán közösen feljelentést tettek a rendőrségen. Egyébként ez a ritkább eset: a zaklatások céltáblájává váló gyerekek mindössze nagyjából tíz százaléka szól a dologról a szüleinek, sőt, még a barátaik elől is gyakran igyekszenek eltitkolni a dolgot.
Az elején nem látszott rajta semmi. - mesél barátjáról Peti. „Titokban tűrte a zaklatást, de a végén már lehetett rajta látni, hogy valamiért rémült. Addig nem is tudtuk, hogy miért volt olyan, amilyen, amíg ki nem derült ez az ügy.
Aki jól eligazodik a való életben, az a neten is védettebb
Nagyon fontos, hogy te és család többi felnőtt tagja sokat beszélgessetek a gyerekkel arról, hogy mit tehet akkor, ha úgy érzi, hogy bántják vagy valami rossz élmény érte. Az általános biztonságérzet, és a tudat, hogy a szülei, a családja mindig mellette állnak, és mindenben számíthat rájuk, a legjobb kapaszkodó.
Érdemes gondolnod arra, hogy az internetes viselkedés, az ott megnyilvánuló szociális kompetenciák, önvédelmi készségek nem függetlenek az offline világtól, sőt! Aki általában jól boldogul a társas viszonyok terén, az könnyebben fog utat találni az online közösségek útvesztőiben is. Ha a gyerekedet arra neveled, hogy ha az életében, a suliban, a baráti körében bármi történik vele, hozzád mindig fordulhat segítségért, akkor is így fog tenni, ha neten éri baj.
2012-ben egy csapat connecticuti tinédzser kifejlesztett egy alkalmazást, amely segít a cyberbullying elleni harcban. Az alkalmazást Back Off Bully-nak nevezték el. Ez egy olyan internetes alkalmazás, amely nevek nélkül forrásként használja a számítógépeket, az okostelefonokat és tableteket. Mikor valaki tanúja, vagy elszenvedője lesz kiberzaklatásnak, akkor azonnal jelentheti az esetet. Az alkalmazás kérdéseket tesz föl a zaklatás időpontjáról, helyéről, és arról, hogy milyen módon zajlott. Az elküldött adatok egy központba kerülnek, ahol az adminisztrátorok tanulmányozzák azokat. Az esetek közös vonásait összevetik, majd közbe lépnek, hogy megakadályozzák a további zaklatást. A BOB ötlete tinédzser korú gyerekek agyából pattant ki, és elfogadott, alkalmazott alkalmazás lett az egész USA-ban. Magyarországon egyelőre nem tudunk ilyen app létezéséről, de lehet, hogy épp a te gyereked fogja a hazai változatot kifejleszteni!