Digitális önsebzés – Miért bántaná önmagát a gyerek online?

Életünk első percétől szeretetre, elfogadásra és törődésre vágyunk. A kisbaba sírása, az első félszavak, a hangosan kifejezett érzelmek, a figyelemfelhívó mozdulatok mind azt üzenik: itt vagyok, figyeljetek rám! Ebben persze semmi önzőség nincsen, hiszen az egymásra való utaltságunk sokáig megmarad – sokak szerint egész életünkben. Kapcsolódni szeretnénk a családunkkal, a párunkkal, barátainkkal, munkatársainkkal és ez a kölcsönös odafigyelés, egymásra hatás alapozza meg életünk sok szegmensét. És nem csak az számít, hogy mennyien vesznek körbe minket, de az is, hogy mit gondolnak rólunk.

Szeretnénk, ha jónak, értékesnek tartanának minket, olyan valakinek, akit szívesen látnánk mi is, ha tükörbe nézünk. Ha nem sikerül kölcsönös, biztonságot, bizalmat és szeretetet adó kapcsolatokkal körbevenni magunkat, akkor igyekszünk utakat, megoldásokat találni. Ez a nyitottság és a kíváncsiság fejlesztése mellett a manipulációig és a játszmákig nagyon sok mindent foglal magában. A ragaszkodásról, a figyelem, a megerősítések erőltetett követeléséről mindannyiunknak vannak történetei. A bizonytalanság, a félelem, vagy az önmagunkkal kapcsolatos negatív gondolatok kivédésére, lelkünk megnyugtatása érdekében sok mindenre képesek vagyunk. Akár még magunknak is ártanánk, hogy megnézzük, mit szólnak hozzá a többiek?

Mások szemében milyennek látom önmagam

A közösségi oldalakon pillanatok alatt kapcsolatba léphetünk barátainkkal, és visszajelzést, reakciót is kapunk tőlük. Véleményt mondanak, hozzászólnak, lájkolnak és számos egyéb módon is éreztetik velünk: foglalkoznak azzal, amit megosztunk velük. Meg kell tanulnunk és meg kell tanítani a gyerekeinknek, hogy mennyit érnek ezek a reakciók és hogy nem létezik a like-verseny. De arra is fel kell készülnünk, mi történik, ha elhallgat az online „kórus”? Ha azt érezzük, már nem is számítunk, vagy épp pont azok bántanak, akiktől az ellenkezőjét várnánk? Talán még rosszabb, ha az a gondolat fészkeli a fejünkbe magát, hogy nem is igazán tudhatjuk, mit is várjunk a többiektől.

Digitális önsebzés - önmagamat bántom

A digitális önsebzés nem új keletű fogalom az online pszichológia világában. Egy olyan jelenségről van szó, ahol a sértett és a sértegető vagy bántó fél ugyanaz. A lényege, hogy reakciót és figyelmet váltsunk ki a közösségünkből és így bebizonyosodjon hogyan is vélekednek rólunk.

A „teszteléshez” leggyakrabban egy kamu profillal esnek önmaguknak a tinik. Válogatott sértések, kritikák, megalázó beszólások egész sorát kommentelik a saját fotóik, posztjaik alá, majd izgatottan várják, hogy mi sül ki az egészből. Ha a barátok, a számukra fontos emberek megvédik őket, akkor két fronton is nyertek: védelmet és törődést kaptak. Ha azonban csak a csend vagy a még több gúnyolódás gyűlik a posztok alatt, akkor kétségbeejtő a helyzet. De mi áll ennek a kegyetlen ön-tesztelésnek a hátterében?

• Önutálat: a sok negatív gondolat miatt nem csak rosszul érzi magát az önsebző, de úgy véli az ennél rosszabbat is megérdemli.
• Figyelem kérése: a védelemre, támogatásra való vágy kifejezése.
• Segélykiáltás: abban reménykedik, hogy utána nyúlnak és törődést kap.

A szülők számára önmagában elég nehéz egy olyan helyzet, amikor a gyereküket online bántalmazzák, de még több zűrzavart és fájdalmat okozhat az a tény, ha kiderül, ők maguk kínozzák magukat ilyen formán. Még ha visszásnak is tűnik egy ilyen helyzet, a legnagyobb segítség az, ha szorosabbra fűzzük a köteléket és megértéssel, kíváncsisággal fordulunk a gyerek felé, együtt dolgozunk azon, hogy ne akarja máskor ilyen helyzetbe hozni magát.

Mit tehetünk, hogy megvédjük a gyerekeinket?

A közös programok, és a kütyü mentes együttlét nem csak egy vacsoránál ad jó alkalmat arra, hogy egymással foglalkozzunk. Fontos az is, hogy megerősítsük a gyerekeket arról, hogy értékesek és számíthatnak a szüleikre baj esetén. Biztonságérzetük alapjait a hozzájuk legközelebb álló szeretteik jelentik, vagyis a család, ami nem csak megvédi, de beszélgetések és a megoldott problémák eredményeképp válaszokkal is felvértezi a tiniket. Egy ilyen útravalóval bátran nézhetnek szembe a digitális világ kihívásaival is, hiszen lesz kihez fordulni, ha összecsapnak a fejük felett a hullámok.

Fontos kérdés, hogy mennyit tudunk a gyerekünk magánéletéről, arról mi veszi őt körbe, vagy épp milyen harcokat vív, milyen örömök érik a mindennapokban. A serdülők világa nehezebben hozzáférhető, hiszen ez nem csak a kísérletezés és a lázadás időszaka, de a saját autonómia és a kontroll is hangsúlyos szerepet kap. A komolyabb problémák – mint amilyen egy zaklatás is – azonban viselkedésben, szokásokban, hangulatban is szembetűnő változásokat hoznak. Ez az első jel, amire a szülők és a tanárok is felfigyelhetnek. A visszahúzódó viselkedés ugyanúgy beszédes lehet, mint a dühkitörések vagy az el nem múló szomorúság.

Ha korábbi fontos kapcsolatok megszakadnak vagy a korábban szeretett iskolát/edzést/közösséget hirtelen elutasítás váltja fel, az jelzés értékű. Ilyenkor fontos, hogy figyelmet, kapaszkodót kapjon a bajba jutott, és nem szabad, hogy a probléma nagyságának a méregetése vagy a „helyedben én” frázisok felé terelődjön a beszélgetés.

Ha pedig szakemberre van szükség, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány segítői a 116-111-es számon éjjel-nappal ingyen elérhetőek az online gyűlölködést átélő vagy egyéb problémával küzdő fiatalok vagy szüleik számára.